Forma-1

F1: átszervezik a versenyhétvégéket?

A Forma-1-es csapatok és Bernie Ecclestone a versenyhétvégék esetleges megreformálásáról tárgyalnak.

A Williams vezérigazgatója, Adam Parr a csapatok szervezete, a FOTA vasárnapi ülése után elárulta, hogy ő és a Red Bull-főnök, Christian Horner Bernie Ecclestone-nal tárgyalt a versenyhétvégék esetleges átalakításáról. Mivel az idei évben még Monacóban sem sikerült minden jegyet eladni, az F1-es szereplők szeretnék vonzóbbá tenni a nagydíjak programját.

“Bernie-vel a versenyhétvége formátumáról, a versenynaptárról és a gumikról tárgyaltunk. Nagyon szeretnénk javítani a versenyhétvégéken, vonzóbbá akarjuk tenni a nézők számára” – mondta az Autosportnak Parr, részleteket azonban nem árult el a lehetséges reformokról.

“Felmerült néhány ötlet, hogy mit lehetne csinálni a hétvégékkel, de korai lenne még részletesebben beszélni erről, mert egyelőre elvi szinten sem egyeztünk meg.”

A williamses azt is kiemelte, hogy fontos lenne a logisztikai szempontból jobb naptár, mert a 2010-es menetrend alaposan megnövelte a kiadásokat: “A költségek egyre feljebb és feljebb szöknek. Elutazunk Kanadába, amivel nem keresünk semmit, minden csapat bukik rajta. Egy alkalomért repülünk át Észak-Amerikába és vissza. Ez őrület.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik