Forma-1

A Red Bull hozta a formáját

Holnap Webber és Vettel indul az első sorból, Lewis Hamilton a harmadik helyet szerezte meg.

Vízmentes pályán, napfényes időben zajlott a Spanyol Nagydíj szombati időmérője, ahol a Red Bull öt alkalomból ötödszörre szerezte meg a pole-t ebben az évben.

Az első szakaszban rögtön kiesett a három újonccsapat hat versenyzője, valamint a williamses Rubens Barrichello. Liuzzi a második szakasz legrosszabbjaként, Adrian Sutil pedig a legjobbjaként, de búcsúzott. Szintén kiesett mindkét Toro Rosso, a sauberes Pedro de la Rosa, és a renault-s Vitalij Petrov. Az orosz ráadásul a délelőtti balesete utáni sebességváltó-csere miatt öt helyes hátrasorolást is kap majd holnap.

A harmadik szakaszt biztosan tartotta kezében a Red Bull, utolsó gyors körén pedig Webber bravúros körrel a mezőnyből egyedüliként 1:20 alá szorította az időt, amivel bebetonozta a helyét. Mögötte 1:20.1-gyel zárt Vettel, míg Hamilton több mint héttizeddel lemaradva lett harmadik. Fernando Alonso a nem túl erős Ferrariból kisajtolt egy negyedik helyet a hazai közönség kedvéért, mögötte Button és Schumacher szerezte meg a vasárnapi harmadik sort.

Robert Kubica a hetedik lett a Renault-val, Nico Rosberg pedig ezen a hétvégén negyedszerre is lassabb volt Schuminál, csak a nyolcadik rajkockát szerezte meg. Felipe Massa kilencedik lett, hátránya hattized Alonsóhoz képest. Vele ellentétben nagy dicséretet érdemel a Sauber japán újonca, hiszen Kamui Kobayashi a top10-ben zárt.

AJÁNLOTT LINKEK:

F1: A Red Bull elvette, ami járt (Vezess.hu – Forma-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik