Forma-1

F1: élre állt a Red Bull

A Spanyol Nagydíj második szabadedzésén átvette az uralmat a Red Bull, Schumacher továbbra is az élmezőnyben.

A McLaren délelőtti elsősége után a Spanyol Nagydíj második edzésén a Red Bull párosa állt az élre. Sebastian Vettel Lewis Hamilton délelőtti idején nagyjából 1,2 másodpercet javítva lett az első, mögötte pedig kéttizeddel lemaradva lett második csapattársa, Mark Webber.

Talán még korai elkiabálni, de mintha Michael Schumacher a számára szinte hazai pályának számító Barcelonában a megújított Mercivel kezdene magára találni, hiszen az első edzésen elért eredményéhez hasonlóan délután is harmadik lett. A Red Bulloktól ugyan jócskán elmaradt, de így is gyorsabb volt mindenki másnál, így saját csapattársánál is.

Schumi mögött a hazai hős, Fernando Alonso végzett, aki megint jelentős különbséggel előzte meg csapattársát, Felipe Massát. Úgy tudni egyébként, hogy a Ferrari valószínűleg nem veti be a Barcelonába hozott hátsószárny-tehermentesítő légcsatornát, ugyanis a szabadedzéseken a vártnál rosszabbul szerepelt az ún. F-duct.

A délelőttöt “megnyerő” Hamilton ugyan délután is sokáig a második helyen állt, de végül csak az ötödik lett, mögötte néhány százados eltérésekkel Robert Kubica, Nico Rosberg, Felipe Massa, Jenson Button és a Force Indiá-s Adrian Sutil követte egymást a top10-ben.

A délelőttöt sebességváltó-probléma miatt a garázsban töltő spanyol veterán, Pedro de la Rosa a második edzésen már pályára lépett, és végül a 11. idővel zárt. A harmadik spanyol, Jaime Alguersuari az edzés legvégén állt le a pályán, a Toro Rosso egy kis füstfelhő kiengedése mellett adta meg magát.

Az újak közül megint a Lotus volt a legjobb, míg a Hispania két pilótája sokat küszködött a féktávon is kacsázó autóval. A délután legkomolyabb incidense a williamses Nico Hülkenberggel történt, amikor húsz perccel az edzés kezdete után a 4. kanyarban elvesztette az autó felett az uralmat, megpörgött és a gumifalba csapódott, mind az autó orrát, mind a farát alaposan összetörve. A pilóta épségben megúszta, de a körözést jó néhány perce meg fel kellett függeszteni, amíg az autót elvitték a baleset helyszínéről és végeztek a pálya helyreállításával.

Spanyol Nagydíj, 2. szabadedzés:
1. Sebastian Vettel Red Bull Racing 1:19.965
2. Mark Webber Red Bull Racing 1:20.175
3. Michael Schumacher Mercedes GP Petronas 1:20.757
4. Fernando Alonso Ferrari 1:20.819
5. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.191
6. Robert Kubica Renault 1:21.202
7. Nico Rosberg Mercedes GP Petronas 1:21.271
8. Felipe Massa Ferrari 1:21.302
9. Jenson Button McLaren-Mercedes 1:21.364
10. Adrian Sutil Force India 1:21.518
11. Pedro de la Rosa BMW Sauber 1:21.672
12. Vitantonio Liuzzi Force India 1:21.904
13. Kamui Kobayashi BMW Sauber 1:21.931
14. Sebastien Buemi Scuderia Toro Rosso 1:22.184
15. Rubens Barrichello Williams F1 1:22.192
16. Vitalij Petrov Renault 1:22.435
17. Jaime Alguersuari Scuderia Toro Rosso 1:22.449
18. Nico Hülkenberg Williams F1 1:23.765
19. Jarno Trulli Lotus F1 Racing 1:24.209
20. Heikki Kovalainen Lotus F1 Racing 1:24.894
21. Lucas di Grassi Virgin Racing 1:25.066
22. Karun Chandhok Hispania Racing 1:25.972
23. Bruno Senna Hispania Racing 1:26.152
24. Timo Glock Virgin Racing 1:26.596

Ajánlott videó

Olvasói sztorik