Forma-1

A Mercedes elrontotta Schumiék autóját

Ross Brawn, a Mercedes főnöke bevallotta, hogy a csapat elszámolta az autó súlyeloszlását. Barcelonára megnyúlik a tengelytáv.

Idén nem a matematika a Forma-1-es csapatok erős oldala. A Virgin a tank méretét számolta el, a Lotusnál nem voltak teljesen pontosan az általános számítások, most pedig kiderült, hogy a tavalyi világbajnok is melléfogott. Ross Brawnék a súlyeloszlást kalkulálták el, a Spanyol Nagydíjra készülő fejlesztési csomag részeként ezért megnyúlik az autó tengelytávja.

“Amikor az új gumikat elkezdtük tesztelni, már akkor éreztük, hogy a súlyeloszlást nem jól lőttük be” – árulta el Brawn. “Emiatt az autóból eddig nem tudtuk kihozni a maximumot.” Brawn elismerte, hogy az új gumiszabályok miatt ugyan mindenki a sötétben tapogatózott, a riválisok azonban jobb becsléseket végeztek.

“Barcelonára változtatunk az autón, a módosítások nyomán az eddiginél tágabb határok között tudunk variálni a súlyeloszlással.” Ennek nyomán jelentősen javulhat az autó alulkormányozottsága, mely Michael Schumachernek például visszatérése óta problémát okoz.

Dolgoznak a Mercedesnél a McLaren-féle F csatornás fejlesztésen is, a sanghaji próbálkozás nem volt teljesen nyerő. “A McLarennél az autó szerves része a megoldás, eleve vele tervezték, így nem olyan egyszerű lemásolni. Kínában egy egyszerű, passzív rendszert próbáltunk ki, amelyet nem is a pilóta irányít, így nem volt olyan hatékony, mint a McLarené. Dolgozunk a jó megoldáson, amely Barcelonában vagy Isztambulban debütál, aerodinamikusaink csak ezzel foglalkoznak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik