Forma-1

Megerősítve: Továbbra sincs balhé a Ferrarinál

Közleményt adott ki a Ferrari melyben nehezményezik, hogy a sajtó felfújja Alonso boxutcai előzését.

A csapat – immár második – közleménye szerint a két pilóta, Fernando Alonso és Felipe Massa viszonyában egyáltalán nem okozott fennakadást a vasárnapi affér. Mindaz, ami történt tulajdonképpen belefér a versenyzést kereteibe. Szerintük pilótáik ugyan nyerni mennek a pályára, de mindketten tisztába vannak azzal, hogy a csapat érdekei elsődlegesek.

Mint ismeretes a vasárnapi Kínai Nagydíjon Alonso a boxutcában előzte meg csapattársát, aki ennek következtében sok helyet veszített és végül csak a 9. helyen ért célba.

AJÁNLOTT LINKEK:

F1: A Ferrari berágott a sajtóra (Vezess.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik