Forma-1

Schumacher: nem sokat léptünk előre!

Ugyan a Mercedes az élmezőnyben volt a Kínai Nagydíj első két szabadedzésén, Michael Schumacher szerint egyelőre nem javultak nagyot.

A mercedeses Nico Rosberg mind az első, mind a második szabadedzésen a második helyen végzett Sanghajban, Michael Schumacher pedig előbb a hetedik majd a negyedik idővel zárt. A német szerint ennek ellenére nincs náluk jelentős javulás, a csapat továbbra sem veszélyes a Ferrarira vagy a Red Bullra.

“Nem igazán változtak az erőviszonyok. Persze az időjárásnak itt is ugyanúgy nagy szerepe lesz, mint Malajziában volt. De azt hiszem, az erősorrend ugyanaz maradt. Egy kicsit javult az autónk, de semmi jelentős. Folyamatosan javulunk. A mostani állás szerint a Red Bull és a Ferrari küzd az élen, aztán a McLaren, a Renault és mi alkotunk egy csoportot egy kicsit hátrébb. Talán egy kicsit közelebb jutottunk az élen állókhoz, de ez majd vasárnap derül ki” – mondta a német.

“Az edzés igazából jobban sikerült, mint vártam, főképp megtankolva. Elég kezes volt az autó”- tette hozzá.

A hétvégén a Ferrari és a Mercedes is kísérletezik a McLaren által kifejlesztett, az egyenesekben pluszsebességet adó légcsatornával, az ún. F-ducttal. Az edzés alatt a csapat tartalékosa, Nick Heidfeld azt nyilatkozta, hogy egyelőre mérlegelik, hogy használják-e a továbbiakban, de azt is hozzátette, hogy a szélcsatornás eredmények “biztatóak” voltak.

Schumacher szerint a McLarennek jelentős előnyt biztosít a megoldás, az ő Mercedese nem a kísérleti stádiumban lévő F-duct miatt volt gyors az egyenesben:

“Természetesen nem rossz dolog olyan gyorsnak lenni, mint ők, de ez csak azoknál érvényesül, akiknél van F-duct. Azt hiszem, én csak azért voltam gyors, mert az egyenesben jó szélárnyékot fogtam. Egyébként egyértelműen lassabbak vagyunk az egyenesekben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik