Forma-1

Lauda már most temeti a Red Bull vb-esélyeit

Baróthy Zoltán

2010. 04. 01. 16:17

"Nem lehet következmények nélkül két futamgyőzelmet elszalasztani technikai problémák miatt", nyilatkozta a Bild című lapnak Niki Lauda.

Sebastian Vettel hiába indult kétszer az első rajtkockából, a Forma-1-es szezon eddigi két versenyén összesen egy negyedik helyet tudott szerezni, ez pedig sokba kerülhet a Red Bullnak Niki Lauda szerint. A korábbi háromszoros világbajnok osztrák véleménye az, hogy az istálló ezzel a végső győzelemmel kapcsolatos reményeinek is búcsút mondhat.

Hasonló, de némileg enyhébb kritikát fogalmaz meg az istállóval szemben a Red Bull korábbi pilótája, a jelenleg szakkommentátorként dolgozó David Coulthard.

“Egy ilyen autó megbízhatóság nélkül olyan, mint egy golfozó, aki a világon a legnagyobbat tudja ütni, ám nem talál a lyukba”, fejezte ki véleményét a skót.

Sebastian Vettel egyelőre nyugodt – legalábbis nyilvánosság előtt – , mivel tudja, hogy ő volt a leggyorsabb az első két futamon, és hogy nehezebb egy gyors autót megbízhatóvá tenni, mint egy megbízható autót gyorssá. De a Red Bullnak mindenképp meg kell ezt oldania, mielőtt túl késő lesz”, tette hozzá a versenyzéstől 2008 végén visszavonult David Coulthard.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.