Forma-1

Vettel: vigyázni kell Schumacherrel

xstrausz-gabor

2010. 03. 09. 14:16

Sebastian Vettel a hétvégén rajtoló F1-szezon egyik legnagyobb esélyese, de a fiatal Red Bull-pilóta szerint a visszatérő hétszeres világbajnokról sem szabad elfeledkezni.

Tavaly minden idők legfiatalabb pilótájaként lett második a világbajnoki pontversenyben a 22 éves Sebastian Vettel. Idén nem is lehet más célja a magabiztos németnek, mint hogy megnyerje a vébét. „Én vagyok egyike a favoritoknak. Már a tavalyi szezon is nagyon jól alakult, és úgy érzem, hogy idén is jó úton haladunk” – nyilatkozta a Red Bull-pilóta a Eurosportnak.

„A céljainkat a szezon elején világosan meghatároztuk. A konstruktőri és az egyéni pontversenyben is szeretnénk az első helyen végezni. Minden versenyt meg szeretnék nyerni, az a lényeg, hogy az összes riválist megelőzzem, engem viszont senki se hagyjon le. Teljesen mindegy, hogy kik az ellenfelek, kék, sárga, ezüst vagy piros autóban ülnek” – így Vettel, aki szerint a Ferrari, a McLaren és a Mercedes lehet a legnagyobb ellenfél.

A három év kihagyás után visszatérő Schumachertől sokat vár Vettel. „Nem vitás, hogy még mindig az egyik legjobb pilóta, nem felejtett el vezetni. A szezon előtt azonban felesleges találgatni, majd meglátjuk Bahreinben, hogy mennyire gyors Michael és a csapata.”

Vettel szerint nagyon izgalmas szezonra számíthatnak a nézők, hiszen rengeteg az esélyes, és a szabályváltozások miatt senki nem tudja pontosan, hogy versenyhelyzetben mennyire lesz gyors. „Az új tank kétszer akkora, mint régen, a kocsi emiatt körülbelül 120 kilóval nehezebb. Az első kerekek keskenyebbek, úgyhogy nagy érdekes lesz az első hétvége” – zárta szavait a fiatal német.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Schizophrenia disease concept. LSD feeling abstraction.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.