Élő Foci

Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott

Szoboszlai Dominik a magyar-ukrán mérkőzésen.
Varga Jennifer / 24.hu
Szoboszlai Dominik a magyar-ukrán mérkőzésen.
Varga Jennifer / 24.hu
Vereséggel kezdett a Nemzetek Ligájában a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1-0-ra kikapott Ukrajnától a Puskás Arénában. A végén elszabadultak az indulatok, komoly lökdösődés volt a pályán egy ukrán piros után. Folytatás hétfőn, Belfastban a Georgiát legyőző Észak-Írország ellen.

Mivel olyan alapemberek hiányoztak sérülés miatt, mint Sallai Roland és Varga Barnabás, így Marco Rossi változtatott a hadrenden: három középpályással kezdett, míg Szoboszlai Dominik a két támadó, Redzic Damir és Lukács Dániel mögött kapott helyet.

Bár az első percek inkább mezőnyjátékot hoztak, a 11. percben kis híján vezetést szerzett Magyarország: Szoboszlai és Schäfer összjátékát követően utóbbi fejjel hozta helyzetbe Lukácsot, aki félfordulatból a lécet találta el. A 19. percben jött az újabb magyar lehetőség, Szoboszlai passzolt Bollához, aki üresen maradt szemben a kapuval, de fölé lőtt hatalmas ziccerben.

Bolla Bendegúz a kihagyott helyzete után.
Varga Jennifer / 24.hu

A félidő második felében már az ukránok próbálkoztak többet, majd a 42. percben jött a vezető gól: egy bal szélről érkező beadásnál Szikanról maradtak le a magyar védők, aki így közelről a kapuba fejelt.

Rossi a szünetben két helyen is változtatott, Vitális és Lukács hagyta el a pályát, a helyükre az újonc Tóth Milán, valamint Bárány érkezett. Tóthnak szinte azonnal volt is helyzete, amikor Bolla visszafejelt labdáját kapásból kapura tűzte, de Riznik magabiztosan védett.

A 62. percben is egy újoncot küldött be a kapitány, Jurek Gábor érkezett a pályára.

Próbálkozott a magyar válogatott, jöttek a lövések a második félidőben is, ezek azonban nem igazán hordoztak veszélyt magukban. Az ukránok fegyelmezetten védekeztek, ha el is adták a labdát, egyből visszazártak.

Varga Jennifer / 24.hu

A 77. percben Krasznopir kapott egy remek labdát, ki akarta cselezni Tóth Balázst, de a magyar kapus kivárt, majd a megfelelő pillanatban vetődött, így védeni tudott, meccsben tartva így a csapatot. A 86. percben Jurek megpattanó lövése vágódott veszélyesen a kapu felé, de Riznik ujjheggyel védeni tudott.

A végén Nazarenkót állították ki, majd Kerkez és Cihankov akaszkodott össze, odaszólt valamit Szoboszlai is, amiből egy komoly tömegjelent alakult ki, a két csapat játékosai az oldalvonalnál ugrottak össze, lökdösődtek, miközben különböző tárgyak repültek a pályára a lelátóról. Itt lehet visszanézni, mi történt. 

Magyarország legközelebb hétfőn lép pályára, ahhoz az Észak-Írországhoz látogat a Rossi-csapat, amely Georgiában tudott nyerni meglepetésre egy 99. percben szerzett góllal.

Nemzetek Ligája, B divízió, 1. forduló

Magyarország – Ukrajna 0-1 (0-1)
Puskás Aréna, játékvezető: Jarred Gillett (angol)

Magyarország: Tóth B. – Bolla, Orbán, Csinger (Szűcs T., 84.), Kerkez – Schäfer, Csongvai (Tóth R., 66.), Vitális (Tóth M., a szünetben) – Szoboszlai – Redzic (Jurek, 62.), Lukács (Bárány, a szünetben)

Ukrajna: Riznik – Krupszkij (Bondar, 59.), Zabarnij, Matvijenko, Mikolenko – Ocseretyko, Brazsko (Nazarina, a szünetben), Szudakov – Cihankov, Szikan (Krasznopir, 66.), Vanat

Gólszerző: Szikan (42.)

Sárga lap: Schäfer (5.), Bárány (83.), KErkez (90+4.), Szoboszlai (90+4.) illetve Brazsko (21.), Krupszkij (49.), Nazarenko (71.), Cihankov (90+4.), MAtvijenko (90+4.)

Piros lap: Nazarenko (90+2.)

Kapcsolódó
Szoboszlai Dominik csapatkapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján az MLSZ Telki Edzőközpontjában 2026. szeptember 24-én. A válogatott szeptember 25-én Ukrajna ellen játszik az UEFA Nemzetek Ligája B-divíziójának nyitómérkőzésén a Puskás Arénában.
Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
Rendhagyó módon kezdte a válaszát a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a közelgő Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt.

Ebben is több volt

A középpályán szerzett labdát a magyar válogatott, Szoboszlai robogott az ukrán kapu felé, majd Kerkezhez passzolt, akinek a centrerezését viszont a kapu torkából kivágta egy védő. Többet ígért ez a lehetőség.

Megszaporodtak az ukrán próbálkozások

Az elmúlt percekben a vendégcsapatnak volt több helyzete, bár komoly veszély igazán csak Szudakov lehetőségében volt, aki kb a tizenegyespont magasságából lőhetett, de nem találta el jól a labdát, így keresztbe ellőtte azt a szögletzászló irányába.

Tóth mutat be nagy védést

Vanat próbálkozhatott közelről, középről, de a magyar kapus hárított. Nem kizárt, hogy Vanat lesen volt, de Tóth ezt nem tudhatta.

Schäfert kell ápolni

Brazskov rúgta fejbe a magyar középpályást, kapott is érte egy sárgát. Schäfer egy turbánt fog kapni.

Mi maradt ki...

A meccs helyzetét hagyta ki Bolla. Szép támadást vezetett a magyar válogatott, ami után Kerkez kereste a centerposzton felbukkanó Szoboszlai fejét. A csapatkapitányt megtámasztották, így nem tudott bólintani, de a felszabadítás elakadt benne, így aztán az alapvonaltól középre adott, Bolla teljesen üresen állt a kapuval szemben, de kapásból fölé belsőzött. Nagy lehetőség volt.

Bolla Bendegúz a kihagyott helyzete után.
Varga Jennifer / 24.hu

Szoboszlai ezúttal nem jön vissza mélyen

A magyar válogatott csapatkapitánya általában mélyen visszalépeget labdákért, az sem meglepő, ha a védők között felbukkan. Ezúttal viszont a bal szélen szerepel, többször egészen kihúzódott a vonalig. Ha nincs nálunk a labda, akkor jellemzően magasan kezdi a védekezést, de ha megszerezzük, ő és Redzic is a leshatárról kéri az indítást. Néha-néha belép azért a pálya közepe felé is, viszonylag nagy területet fut be, de ma egyértelműen más szerepkörben játszik, mint amit megszoktunk.

Veszélyesnek tűnt

Szinte azonnal egy ukrán próbálkozás, Szikan lőtt a tizenhatoson kívülről, Tóth vetődött, de nem ért labdába, ami a kapufa mellett suhant el.

Kapufa!

Centikre járt a góltól a magyar válogatott. Szoboszlai tűnt fel a jobb szélen, a hosszún érkező Schäferhez ívelt, aki fejjel játszotta meg Lukácsot. A támadó akrobatikus mozdulattal, félfordulatból lőtt és a lécet találta el, Riznik kapus csak nézni tudta, mi történik. Nem sokon múlt az 1-0.

Ez nem jó

Schäfer már az 5. percben besárgult, miután egy labdavesztés után lerántotta az ukrán támadót.

Megy a meccs!

A magyar válogatott vezetheti az első támadást.

Varga Jennifer / 24.hu

Ez aztán a baráti hangulat

Az ukrán szurkolók azt skandálták, hogy Hun-gá-ri-a, miután befejeződött a magyar himnusz, sőt meg is tapsolták a magyar drukkerek buzdítását. Szép pillanat volt.

Volt fütty, de nem sok

A magyar válogatott szokás szerint tapsvihar közepette futott pályára bemelegíteni, ám az ukránok kapusai, majdd mezőnyjátékosai is füttyszó mellett érkeztek. Az ukrán kezdő is kapott egy kis füttyögést, de semmi komolyabb nem történt.

Meglepetéssel indult a csoportunk

Georgia ugyanis hazai pályán 1-0-ra kikapott Észak-Írországtól. Pedig a hazaiak Kvarachelia révén tizenegyest rúghattak a 65. percben, de védett a vendégek kapusa, majd Charles a 99. percben megszerezte a találkozó egyetlen gólját.

Nincs hatalmas várakozás

A válogatott mérkőzésein nem ritkaság, hogy a villamosokon, utcákon már jóval kezdés előtt hömpölyög a tömeg, lengedeznek a magyar zászlók, dudaszó száll a levegőben, fel-felcsendülnek szurkolói dalok. Egy órával a kezdés előtt szinte néma csöndben, kis csoportokban vonultak a szurkolók a stadion felé, jóval visszafogottabb hangulatban, mint a megszokott. A stadionban inkább a morajlásé a főszerep, de nincs nagy hangulat. Egyelőre.

„Minden alkalommal a falig kell menni” – Rossi nem ígér három pontot, de azt igen, hogy a csapat mindent megtesz érte

„Az ukrán csapat egyedi sajátosságait már bemutattuk a játékosoknak. Ez a válogatott már sokszor bebizonyította, hogy soha nem a csapat értéke dönti el a mérkőzést. Azt nem tudom megígérni, hogy megszerezzük a három pontot, de azt igen, hogy mindent megteszünk érte.

Ez hiába egy négymeccses sorozat, mindig az a mérkőzés a legfontosabb, amelyik előtted van. Kiváltképpen az edzőknek, hiszen nekünk bármelyik akár az utolsó lehet, ezért minden alkalommal a falig el kell menni

– mondta a sajtótájékoztatóján Rossi.

Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján az MLSZ Telki Edzőközpontjában 2026. szeptember 24-én.
Bodnár Boglárka / MTI Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján az MLSZ Telki Edzőközpontjában 2026. szeptember 24-én.

Rossi változtatott a hadrenden

A kapuban a várakozásoknak megfelelően Tóth Balázs áll majd, a két szélső védő Bolla Bendegúz és Kerkez Milos lesz, középen pedig Willi Orbán párja volt kérdéses, végül Csinger Márknak szavazott bizalmat az olasz szakvezető, aki ezúttal – a szélső Sallai Roland és a középcsatár Varga Barnabás hiányában – viszont nem 4-2-3-1-es hadrendben küldi pályára a nemzeti együttest.

A középpályát hárman alkotják, Schäfer András és Vitális Milán mellett Csongvai Áron kapott helyet a kezdőben. Elöl kissé visszavontan a csapatkapitány Szoboszlai Dominik segíti majd Redzic Damirt és Lukács Dánielt.

Tóth B. – Bolla, Orbán, Csinger, Kerkez – Csongvai, Schäfer, Vitális – Szoboszlai – Lukács, Redzic

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik