Foci sport

Simán verték saját pályáján a Real Madridot

A CSZKA Moszkva azok után, hogy hazai pályán legyőzte a Real Madridot, a Bernabeuban még ennél is nagyobb bravúrt hajtott végre az orosz csapat: hármat vágott a Bajnokok Ligája címvédőjének.

Eleinte nem sok jele mutatkozott annak, hogy meglepetés lehet a mérkőzésen, ám előbb Fedor Csalov lőtt gólt egy ellentámadás végén, majd még a félidő vége előtt Georgij Sennikov is betalált. Innentől rohanhatott a meccs előtt biztosan továbbjutó Real Madrid az eredmény után és jött a régi betegség: sok labdatartás mellett kevés lövés.

Végül a kihagyott helyzetek – mert azért akadtak madridi lehetőségek – megbosszulták magukat, a végig remekül játszó Arnor Sigurdsson a második játékrész derekán szépen kilőtte a jobb alsót.

A csoport másik mérkőzésén is meglepő eredmény született, a Plzen 2-1-re legyőzte az AS Roma együttesét, így hiába nyert a CSZKA, még az Európa Ligában sem indulhat.

Eredmények – Bajnokok Ligája

G csoport:

Real Madrid – CSZKA Moszkva 0-3 (0-2)
Viktoria Plzen – AS Roma 2-1 (0-0)

A csoport végeredménye: 1. Real Madrid 12, 2. Roma 9, 3. Plzen 7, 4. CSZKA 7

Nyitókép: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.