Foci

Leminősítették a magyar klubfutballt – ugorhat az Európa Liga

Az UEFA december elején döntött arról, hogy 2021-től megreformálja az európai kupasorozatait; a Bajnokok Ligája és az Európa Liga mellé, egy új sorozatot indít Európa Liga 2 munkanéven.

A terv az, hogy az új kupasorozat beindításával párhuzamosan az Európa Liga csoportkörének létszáma a jelenlegi 48-ról 32-re csökkenne. Így mindhárom kupasorozatban 32 együttes szerepelne a főtáblán – nyolc csoportban négy-négy -, és ahogy a Bajnokok Ligája csoportköréből kieső csapatok egy része számára van lehetőség a folytatásra az Európa Liga kieséses szakaszában, úgy az El-ből is lenne átjárás az EL2-be, melyet egyelőre három idényre írnak ki.

Kiderült az is, hogy a magyar futballt a terv egyszersmind leminősíti. Az OTP Bank Liga győztese ugyan indulhatna a BL-selejtezőkben, de az 55 európai tagországot rangsoroló ponttáblázatból csak az első 15 liga csapatai indulhatnának az Európa Ligában. A 16-55. helyen lévő országok csapatainak a harmadik számú sorozat, az EL2 marad a játszóháza.

Mivel az NBI a 33. rangsorban helyen áll, a bajnokságban 2., 3. helyen végző csapatnak és a Magyar Kupa győztesének az EL2 főtáblához első selejtezőkörből indulva négy párharcot kell megnyerni a főtáblához! 

Magyar részről a Fradi Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója vett részt az új sorozat kialakításáért felelős ECA-UEFA munkacsoportban.

Nem tudom, hogy így rosszabb lesz-e, vagy jobb. A jelenlegi fázisban leginkább az a fenntartásom, hogy egyelőre nincs neve, nincs információ arról, milyen pénzek lesznek benne, és milyen koefficienseket lehet vele szerezni, nincs pozicionálva a piacon. Ráadásul ez az EL2 munkanév számomra eleve alsóbbrendűséget feltételez, de ne legyen igazam, és mire végleges állapotba kerül az új versenysorozat, derüljön ki, hogy ennek tényleg örülhetünk majd

– mondta Orosz Pál a Blikknek.

Pozitívum ugyanakkor, hogy a főtáblához 2021-től elég két kört mennie a magyar bajnoknak az eddigi három helyett.

  • Továbbra is négy kell a BL-főtáblához,
  • de két győztes párharc után már EL2-csoportkörbe,
  • három győztes párharc után pedig EL-csoportkörben találja magát.

Öröm az ürömben, legalább nagyobb valószínűséggel szurkolhatunk ősszel is magyar csapatnak valamelyik kupasorozat főtábláján, illetve az is, hogy a nagy bajnokságok 7. helyezettjei az EL2-ben képviselhetik magukat. Az UEFA számításai szerint ezentúl legalább 34 ország képviselői juthanak el valamelyik európai kupasorozat főtáblájára.

MTI Fotó: Czagány Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik