Foci

Kis híján Sallói Dániel lett a döntő hőse

A Sporting Kansas City Portlandbe látogatott, ahol a helyi Timbers ellen próbált meg minél jobb eredményt elérni az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) nyugati főcsoportdöntő első mérkőzésén. A remek formában lévő Sallói Dániel, ahogy az utóbbi időben rendszeresen, ezúttal is végigjátszotta a mérkőzést, míg a kansasiak másik magyar válogatott játékosa, Németh Krisztián ezúttal a kispadon kapott helyet.

A kilencven perc során szinte végig a hazaiak futballoztak fölényben, volt kapufájuk és góljuk is akadt, de utóbbit a játékvezető videóbíró alkalmazása után les címen érvénytelenítette.

A hosszabbításban mégis a Kansas, egészen pontosan Sallói előtt adódott lehetőség, de jobb lábas lövésébe Liam Ridgewell vetődött bele. A játék képe alapján a 0-0-ás végeredmény a vendégekre nézve hízelgő, ellenben a pénteki visszavágó előtt tán ez kevésbé érdekli őket, hiszen otthon egy sima egy gólos siker esetén is már a nagydöntőnek örülhetnek.

A keleti főcsoportdöntőben az Atlanta kiütötta a New York Red Bullst.

(Fotó: Steve Dykes/Getty Images/AFP)

MLS, főcsoportdöntők, első mérkőzés, eredmények:

Nyugat
Portland Timbers–Sporting Kansas City 0–0
Kelet
Atlanta United–New York Red Bulls 3–0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik