Foci

Kiesett a vb-döntős horvát válogatott is az elitből

Anglia drámai meccsen fordított és 2-1-re legyőzte a vendég horvát csapatot a Nemzetek Ligája A osztályának vasárnapi játéknapján.

A hajrábeli fordítással az angol válogatott ahelyett, hogy kiesett volna az elitből, megnyerte csoportját és bejutott a négyes döntőbe, míg Horvátország kiesett a B osztályba.

Pedig úgy tűnt a hazaiak nem sok sót esznek majd meg, több helyzetük ellenére Andrej Kramaric szerzett vezetést az 57. percben, ezzel kiesés szélére sodorva a győzelmi kényszerben játszó angolokat. A horvátok csatára többször is csúnyán átverte a komplett védelmet, majd zseniális gólt lőtt.

Belehúzott hát Gareth Southgate csapata és még nagyobb nyomás nehezedett Horvátországra. Végül Jesse Lingard a 78. percben tudott egyenlíteni egy lecsorgó labdából, az igazi dráma viszont hét perccel később jött: Harry Kane bevetődve lőtte a bal alsóba a mindent eldöntő gólt.

Győzelmével bejutott az A osztály négyes döntőjébe az angol csapat, a vb-ezüstérmes viszont 5 perc alatt elsőből utolsóvá vált és kiesett. A csoport harmadik tagja, Spanyolország akkor lehetett volna csoportelső, ha döntetlen marad az állás, így a 85. percben számukra is elúszott a torna.

Portugália mellett a belgák is nagy valószínűséggel ott lesznek a négyes döntőben – ehhez egy pont is elég lesz Svájc ellen – a legnagyobb kérdés, hogy a franciák, vagy Hollandia teszi teljessé a mezőnyt?

Végeredmény – Nemzetek Ligája, A osztály, 4. csoport

Anglia-Horvátország 2-1 (0-0)
gólszerző: Lingard (78.), Kane (85.), illetve Kramaric (57.)

A végeredmény:
1. Anglia 7 pont,
2. Spanyolország 6 pont,
3.Horvátország 4 pont

Nyitókép: Marc Atkins/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik