Foci

Maradona: Mourinho jobb edző Guardiolánál

A Marcának nyilatkozott Diego Maradona és azt mondta, szüksége van még tanulásra, hogy jobb edzővé váljon, el is utazik majd Manchesterbe, hogy tanácsokat kérjen majd José Mourinhótól, a United portugál menedzserétől. Ekkor az újságíró feltette azt a kérdést, ami mindannyiunk eszébe jutna: miért pont Mourinhótól tanulna?

Mert semmi kétség afelől, hogy ő a legjobb.

Ekkor jött a második teljesen indokolt kérdés: Pep Guardiolánál is jobb?

Számomra igen. Guardiola abból él, amit Johan Cruyfftől tanult. Nem ő találta fel a tiki-takát, hanem Cruyff. Guardiola megveheti bármelyik játékost, akit csak akar, így pedig elég könnyű ezt a focit játszani.

Arra ugyanakkor nem tért ki, szerinte miben jobb Mourinho Guardiolánál.

Bár a Bajnokok Ligájában világraszóló feltámadást mutatott be a Manchester United a Juventus ellen, azért ez a szezon elég rosszul fest eddig a csapatnál, amely a bajnokságban csak a nyolcadik helyen áll. A hétvégén épp a City focista le nagyon simán a Unitedet, Guardioláék 3-1-re nyerték meg a derbit.

José Mourinho pedig mintha elveszítette volna az irányítást, nyíltan szokta kritizálni a játékosait, Paul Pogbával is volt már egy kis összetűzése. Az angol fogadóirodák oddsai alapján a második legkevesebb pénzt fizetnék azért, ha a portugált kirúgnák.

Diego Maradona jelenleg Mexikóban dolgozik, a Dorados vezetőedzője.

Nyitókép: Refugio Ruiz/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik