Foci

26 másodperc alatt hátrányba került az Espanyol

Tovább folytatódott a La Ligában szereplő csapatok vesszőfutása csütörtökön. Korábban megírtuk már, hogy a Sevillának például egy harmadosztályú csapat okozott megoldhatatlan feladatot, az Espanyolnak viszont még ennél is rosszabb túrája volt.

Harmadosztályú ellenféllel nem bírt a Sevilla
Az a csapat szerencséje, hogy a Király Kupában visszavágó is van, hazai pályán javíthat.

A katalánok már az első percben hátrányba kerültek Cádizban, miután addig szöszmötöltek hátul, míg eladták a labdát és Dejan Lekic köszönte szépen a kapuba talált.

A vendégek az első félidőben egyenlíteni tudtak, de szünetre ismét a másodosztályú házigazdánál volt az előny, amit a második játékrészben már nem engedett ki a kezéből.

A játéknap egyetlen győztes élvonalbeli csapata a Villarreal lehetett volna, csakhogy az őrült végjátékból az Alería jött ki jobban: a 79. és a 83. percben a vendégek, majd a 86. és a 91. percben a másodosztályú csapat volt eredményes, így alakult ki a 3-3-s végeredmény.

Egyedül a Real Betis nyerhet így a La Liga képviselői közül a Racing Santander vendégeként késő este.

Eredmények – Király Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés

Cádiz – Espanyol 2-1 (2-1)
Almería – Villarreal 3-3 (0-0)
Sporting Gijón – Eibar 2-0 (0-0)
Celta Vigo – Real Sociedad 1-1 (0 – 0)
Villanovense – Sevilla 0-0

Nyitókép: Quality Sport Images/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik