Foci

Az Inter simán átlépett a Lazión

Az olasz élvonal 10. fordulójának zárómérkőzésén Rómába utazott az Internazionale és a párosítás pikantériája volt, hogy a meccs előtt csak két pont volt a különbség a csapatok között. A remek formában lévő Inter Mauro Icardi révén szerzett vezetést 28 perc elteltével, miután a kapu előterében kihagyhatatlan helyzetbe került.

Még a szünet előtt jött a második gól, ezt már Marcelo Brozovic jegyezte, aki cirka 25 méterről vállalkozott lövésre, egy kifejelt szöglet után és a jobb alsó sarokban kötött ki a labda.

Fordulás után megpróbált dominálni a hazai csapat, de abszolút kézben tartotta a meccset az Inter

valamivel aktívabb lenni a Lazio, de a szépítés helyett újabb gólt kapott a házigazda. A 70. percben végleg eldőlt minden: Icardi kapott pompás labdát, egy higgadt lövőcsellel elküldte Senad Lulicot, majd a rövid alsóba lőtt.

Az Inter sorozatban hatodik bajnokiját nyerte meg, holtversenyben második a bajnokságban a Napoli mellett és hat pontra van a listavezető Juventustól.

Végeredmény – Serie A, 10. forduló

Lazio-Internazionale 0-3 (0-2)
vasárnap játszották:
Napoli-AS Roma 1-1 (0-1)
AC Milan-Sampdoria 3-2 (2-2)
Cagliari-Chievo 2-1 (1-0)
Genoa-Udinese 2-2 (1-0)
SPAL-Frosinone 0-3 (0-1)
Sassuolo-Bologna 2-2 (1-1)
szombaton játszották:
Torino-Fiorentina 1-1 (1-1)
Empoli-Juventus 1-2 (1-0)
Atalanta-Parma 3-0 (0-0)

Az állás:
1. Juventus        10  21- 7   28 pont
2. Internazionale  10  16- 6   22
2. Napoli          10  19-11   22
4. Lazio           10  13-12   18
5. Fiorentina      10  16- 8   15
6. Sampdoria       10  14- 7   15
7. AC Milan         9  18-13   15
8. AS Roma         10  17-13   15
9. Sassuolo        10  17-16   15
10. Genoa            9  15-17   14
11. Torino          10  12-12   14
12. Cagliari        10   9-11   13
13. Parma           10  10-14   13
14. Atalanta        10  17-12   12
15. SPAL            10   8-13   12
16. Udinese         10  10-15    9
17. Bologna         10   8-14    9
18. Empoli          10   9-15    6
19. Frosinone       10   9-24    5
20. Chievo          10   8-26   -1
Az első fordulóból elhalasztott AC Milan-Genoa találkozót szerdán pótolják.
A Chievótól 3 pontot levontak.

Nyitókép: Marco Rosi/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik