Foci

Az Újpest ellen folytatódott az MTK fantasztikus menetelése

Az első félidőben az Újpest irányította a mérkőzést, de hiába játszott végig mezőnyfölényben, beadásaiból nem tudott gólveszélyes helyzetet kialakítani. Az MTK játékosai ritkán tudták átvinni a labdát az újpestiek térfelére, a 16. percben azonban egy kontra végén Torghelle Sándor büntetőt harcolt ki, amit Bognár István értékesített. Utóbbi így sorozatban a negyedik bajnoki fordulóban tudott eredményes lenni.

A második játékrész elején már kapura is veszélyes volt a vendégcsapat, de nem tudott egyenlíteni. A hazaiak kapusa, Kicsak kétszer bravúrosan védett. A 60. perctől kijött a szorításból az MTK, amely a lefújásig magabiztosan tartotta kontroll alatt a játékot és ellenfelét, így a szezon során másodszor otthon tartotta a három pontot.

Az Újpest legutóbb 2015 májusában győzte le szombati riválisát bajnoki meccsen, azóta négy döntetlen mellett negyedszer kapott ki az MTK-tól, amely a szezon első fordulójában vendégként 2-0-ra nyert a Szusza Ferenc Stadionban.

A két csapat 216. alkalommal találkozott egymással, az MTK 82. győzelmét aratta a 81 újpesti siker és az 53 döntetlen mellett.

Eredmény, OTP Bank Liga, 12. forduló:

MTK Budapest – Újpest FC 1-0 (1-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3093 néző, v: Iványi

MTK: Kicsak – Baki, Balogh B., Pintér, Katona – Vass Á. – Gera (Vass P., 43.), Bognár I., Schäfer, Farkas B. (Vogyicska, 63.) – Torghelle (Lencse, 69.)

Újpest: Pajovic – Pauljevic, Bojovic, Ristevski, Balázs B. – Sankovic, Onovo – Nwobodo, Zsótér (Mohl, 76.), Beridze – Novothny (Lukács, 70.)

gólszerző: Bognár I. (17. – 11-esből)
sárga lap: Gera (35.), Lencse (70.), illetve Nwobodo (24.)

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik