Foci

Kivágták a Monaco edzőjét, megnyílhat az út Thierry Henry előtt

A francia bajnokságban szenvedő, jelenleg a kieső 18. helyen álló AS Monaco hivatalos honlapján jelentette be, hogy kicsivel több mint négy év után menesztették pozíciójából Leonard Jardimot. A venezuelai szakembernek 233 meccs jutott a kispadon, regnálása alatt a csapat 2017-ben bajnoki címet ünnepelhetett, sőt abban az évben Bajnokok Ligája-elődöntőt is játszhatott.

A 44 éves edző a portálnak búcsúzásként elmondta, mindig is büszkén fog visszatekinteni ezekre az évekre.

Ez, vagyis az edzőcsere, azt jelentheti, hogy megnyílt az út Thierry Henry előtt. A játékosként világbajnok, Európa-bajnok legenda edzőként is bizonyított már, hiszen ő is tagja volt a nyáron vb-bronzig menetelő belga válogatott stábjának. 

Henry mellett szól, hogy a Monacónál nevelkedett, majd ott kezdte a karrierjét még 1994-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik