Foci

Néhány hónap alatt megsértődött új csapatára Arturo Vidal

Hogyan lehetnék boldog, ha nem játszom?

– kérdezett vissza a Arturo Vidal, a chilei válogatott sajtótájékoztatóján.

Vidal három idényt töltött a Bayern Münchennél, mielőtt a katalánokhoz igazolt. Egy ideig úgy tűnt, a Kínába visszatért brazil Paulinhót kell pótolnia, de márciusi sérülése után még a nyári felkészülés során is voltak fájdalmai. Ennek ellenére szinte minden mérkőzésen pályára lépett, de csak csereként, vagyis nem kapott annyi játékidőt, hogy bizonyíthassa, helye van a kezdők között.

Ernesto Valverde vezetőedző a posztján inkább az ugyancsak brazil Arthur Melónak ad lehetőséget, akit szintén idén nyáron szerződtettek és remekel a középpályán.

Mindig is harcoltam, a világ legjobb csapataiban játszottam, mindent megnyertem, és ezt a sorozatot a Barcelonával is folytatni szeretném. Boldog vagyok, és fizikailag is rendben vagyok, de az elmúlt néhány meccsen egy kicsit bosszankodtam. Ez van, folytatjuk a küzdelmet, hiszen még számos fontos meccs vár ránk

– fogalmazott Vidal.

A katalánok mérlege a legutóbbi öt mérkőzésen egy győzelem, három döntetlen és egy vereség.

Nyitókép: Manuel Queimadelos Alonso/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik