Foci

A Vidi győzelemmel feledtette a Felcsút elleni blamát

A bajnoki címvédő Vidi két bajnokiját is elhalasztották az európai kupaszereplés miatt, a Mezőkövesd elleni meccset szerdán pótolták. A felcsúti összecsapás nagyjából 22 percig volt izgalmas, ennyi idejébe telt a Vidinek, hogy kétgólos előnybe kerüljön: előbb Juhász fejelt a kapuba egy szöglet után, majd Stopira centerezése pattant Katanecről a saját kapujába.

Vissza is esett ezután a tempó, látszott, hogy a Mezőkövesd a padlóra került. A 60. percig kellett várni, mire sikerült egy komolyabb helyzetet kiharcolniuk, de akkor Nego nagyot mentett, majd szinte azonnal végleg lezárta a meccset a Vidi, egy kontra végén Marko Scepovic a legneccesebb helyen, a védő lába között a kapuba – mondjuk ki, szerencséje volt. Bár egyből jött egy nagy mezőkövesdi lehetőség, Cseri azonban nem találta el a kaput ígéretes helyzetben. A 94. percben összejött a szépítés a Mezőkövesdnek, Vajda szabadrúgásból állította be a 3-1-es végeredményt.

A Vidi hátránya még így is nyolc pont a listavezető Ferencváros mögött, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál. A fehérváriak két nyeretlen bajnoki után győztek ismét, legutóbb a Puskás Akadémiától kaptak ki meglepetésre.

Eredmény – NB I, pótolt mérkőzés

Vidi – Mezőkövesd 3-1 (2-0)

Gólszerzők: Juhász (19.), Katanec (22. – öngól), Scepovic (64.) illetve Vajda (94.)

A tabella:
1.  Ferencváros              8  6   2   –    18- 6  20 pont
2.  Budapest Honvéd          8  5   1   2    12- 6  16
3.  MTK Budapest             8  4   1   3    11-13  13
4.  MOL Vidi FC              7  3   3   1    15- 7  12
5.  Mezőkövesd Zsóry FC      8  3   2   3    12-10  11
6.  Paksi FC                 8  2   4   2    10- 9  10
7.  Újpest FC                7  2   4   1     6- 6  10
8.  Debreceni VSC            8  2   4   2     9-10  10
9.  Kisvárda Master Good     8  2   2   4     7-14   8
10.  Diósgyőri VTK            8  1   3   4     7-14   6
11.  Puskás Akadémia          8  1   2   5     9-14   5
12.  Szombathelyi Haladás     8  1   2   5    10-17   5
A 6. fordulóból a MOL Vidi FC-Újpest FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-selejtezői miatt elhalasztották.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik