Foci

Az UEFA-nál Luka Modric lett az év játékosa

Az UEFA monacói gáláján, melyen a Bajnokok Ligája csoportkörét is kisorsolták (ezt itt lehet megnézni), egyéni díjakat is osztottak, ezek közül a leginkább várt az előző szezon férfijátékosának járó elismerés volt. Az már korábban eldőlt, hogy a Real Madriddal Bajnokok Ligája-győztes Luka Modric és Cristiano Ronaldo (ő azóta már a Juventusba szerződött), valamint a Liverpoollal BL-döntős Mohamed Szalah közül kerül majd ki a végső győztes. A győzteseket 80 edző (a BL- és EL-főtáblás csapatok vezetőedzői), valamint 55 újságíró szavazatai alapján hirdették ki.

A győztes végül az élete szezonját produkáló (ne feledjük, a horvátokkal vébédöntőt játszott) Luka Modric lett. Az év női labdarúgójának a Wolfsburg dán csatárát, Pernille Hardert választották.

Az első díjazott David Beckham volt, ő kapta az Elnöki-díjat. Az előző szezon legjobb kapusának a realos Keylor Navast választották, védőnek pedig csapattársát, Sergio Ramost, aki megvédte a címét. A BL-címvédővel folytatódott a sor, Luka Modric kapta a legtöbb szavazatot a középpályások különversenyében. A legjobb csatár Cristiano Ronaldo lett, akinek a Juve elleni ollózós gólját a szezon legszebbjének választottak.

Cristiano Ronaldóé az év gólja
Negyedik alkalommal szavazhatták meg a rajongók az év gólját, először nyert a portugál.

Nyitókép: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik