Foci

A végén jött a dráma, megúszta a vereséget a Vidi

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2018. 08. 10. 21:57

A bajnoki címvédő Vidi a pocsék állapotú felcsúti gyepen fogadta Debrecent, a találkozót pedig azért rendezték pénteken, mert a fehérváriak kedden a Malmővel játszanak a Bajnokok Ligája-selejtezőben. A svédek otthonában 1-1-et játszottak a csapatok.

A Vidi a 10. percben közel járt ahhoz, hogy vezetést szerezzen, Marko Scepovic lövése azonban a lécet találta el, a labda pedig ugyan Nagy Sándor hátára pattant, de a debreceni kapus végül meg tudta fogni a lasztit. Szinte azonnal jött a Loki találata, az előző szezon legjobb NB I-es fiataljának választott Varga Kevin talált be messziről. Bár innentől kezdve felborult a pálya és sorra jöttek a Vidi-helyzetek, a félidőre 0-1-gyel mentek a csapatok.

A második félidőben kevesebb helyzet volt, ez pedig a Debrecennek kedvezett, amely egészen a hajráig meg tudta őrizni a vezetését. Ekkor azonban Kovács a jobb szélről középre adott, nagy csak belepaskolni tudott a labdába ami így pont Tamás Krisztián elé került, aki 18 méterről, kapásból lőtte ki a felső sarkot, beállítva ezzel az 1-1-es végeredményt.

A Vidi eddig három meccset játszott le, de csak egyszer nyert és ez már a második döntetlenje. A DVSC-nek két-két győzelme és döntetlenje van eddig.

A székesfehérváriak a pontmentéssel immár 24 mérkőzés óta veretlenek pályaválasztóként az NB I-ben, ahol legutóbb 2017 áprilisában a Vasasnak sikerült legyőznie vendégként a piros-kék gárdát.

Eredmény – NB I, 4. forduló

Felcsút, Pancho Aréna, 1446 néző, v.: Kassai

Mol Vidi FC – Debrecen 1-1 (0-1)

MOL Vidi FC: Kovácsik – Nego, Vinícius, Juhász R., Tamás K. – Varga J. (Nikolov, a szünetben), Pátkai (Lazovic, 67.), Huszti – Sós (Hadzic, a szünetben), Kovács I., M. Scepovic

Debreceni VSC: Nagy S. – Cikos, Kinyik, Szatmári Cs., Barna – Haris – Bódi (Csősz, 71.), Tőzsér, Szécsi (Bereczki, 12.), Varga K. (Mészáros, 83.) – Avdijaj

gólszerzők: Tamás K. (91.), illetve Varga K. (13.)

sárga lap: Sós (33.), Nikolov (50.), illetve Cikos (21.), Barna (35.), Nagy S. (42.), Bódi (55.), Csősz (79.)

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2012. február 7.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér 2B terminálja, ahol „bud:terminal 2b” feliratot helyeztek el. A Budapest Airport megújult arculatának megfelelõ jelzések nemzetközileg is könnyen értelmezhetõek, mert a magyar fõváros repülõterének IATA (International Air Transport Association, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) kódja: BUD. Ez a hárombetûs reptéri kód szerepel a feladott poggyászok címkéjén, a repülõjegyen és a beszállókártyán is.
MTI Fotó: Földi Imre
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.