Foci

Rudolf Gergely: Elég volt, befejeztem!

24.hu
24.hu

2018. 07. 11. 09:38

A Nemzeti Sport szerdai számának nyilatkozva jelentette be Rudolf Gergely, hogy befejezi karrierjét. A korábbi válogatott támadó elmondta, voltak ajánlatai, és ha nem lesről születik az NB I utolsó fordulójában a gólja, amivel bennmaradhatott volna legutolsó csapata, a Balmazújváros, akkor lehet még ráhúzott volna egy évet, de így 33 évesen a búcsú mellett döntött.

A vállalkozásomra akarok koncentrálni, befejezem a tanulmányaimat a nyíregyházi egyetemen, illetve minél több időt szeretnék tölteni a családommal, a másfél éves ikerfiaimmal. Nagyon szeretek gólt rúgni, de számomra most már a kis Henrik és Richárd az első, a második és a harmadik is. Többször elmondtam, a végleges hazatérés szándékával igazoltam Nyíregyházára, már nem akartam még egyszer csapatot váltani. Aztán úgy alakult, hogy el kellett mennem a  szülővárosomból, de költözni már nem akartam.  Eleget voltam távol, futballoztam tíz évet külföldön, jó néhányat itthon. Elég volt, befejeztem!

A nyíregyházi születésű Rudolf Gergely 14 évesen került a francia Nancy akadémiájára, ott is mutatkozott be a felnőttek között, majd játszott Debrecenben, az olasz Genoánál és Barinál (itt kölcsönben), a görög Panathinaikoszban, majd 2012-tól újra Magyarországon focizott a Diósgyőrben, a Győrben, a Videotonban, a Nyíregyházában és legutóbb a Balmazújvárosban.

2008-ban debütált a magyar válogatottban, 2014-ig összesen 28-szor játszott és 10 gólt szerzett. A legemlékezetesebb alighanem az, amellyel 2011-ben legyőztük Svédországot.

A Nemzeti Sportnak azt is mondta, komolyan fontolgatja egy labdarúgóakadémia létrehozni. Úgy érzi, olyan tapasztalatokat szerzett külföldön, amelyeket kötelessége átadni a magyar focinak.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.