Foci

A Barcelona legyőzte a Sevillát a tárgyalóasztalnál

24.hu
24.hu

2018. 07. 09. 15:52

Korábban a témában:

Évtizedes hagyományokkal szakított a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF), miután az eddigi két mérkőzés helyett idén egy összecsapáson dől el a Szuperkupa sorsa. A változtatást a Barcelona kérvényezte, ám aktuális ellenfele, a Sevilla FC szerette volna, ha a hagyományoknak megfelelően két összecsapás dönt.

Az RFEF elnöksége hétfői ülésén azonban jóvá hagyta az egy mérkőzésről szóló javaslatot, amelynek értelmében augusztus 12-én, egy találkozó dönt majd a Szuperkupa sorsáról.

Luis Rubiales, az RFEF elnöke sajtótájékoztatón elmondta: a találkozót valószínűleg a marokkói kikötővárosban, Tangerben rendezik meg, de ehhez még a nemzetközi szövetség (FIFA) beleegyezését is meg kell kapniuk.

A bajnok és a kupagyőztes között legutóbb 1951-ben dőlt el egy mérkőzésen a trófea sorsa, aminek akkor Eva Duarte Kupa volt a neve. A Szuperkupáért 1982 óta játszanak a spanyol csapatok, és amikor megrendezték, mindig két találkozón léptek pályára az érintettek.

Kiemelt fotó: David Ramos/Getty Images

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Italian composer Ennio Morricone poses during an interview in Rome on July 3, 2017. (Photo by TIZIANA FABI / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.