Foci

NB I: Öten küzdenek a nagyjából 600 millióért

Olyan kiegyensúlyozott bajnokság az NB I, hogy az utolsó forduló előtt még a jelenleg nyolcadik Mezőkövesd is simán kieshet. Ugyanebben a cipőben jár a Haladás, a Balmazújváros, a Vasas és a Diósgyőr is.

Azaz nekik ötüknek kell izgulniuk azért, hogy az MLSZ által mindenféle állami és kereskedelmi forrásból származó, az NB I-es tagságért járó, nagyságrendileg 600 millió forintos éves díjból továbbra is részesedhessenek.

Ráadásul az utolsó DVTK a Videotont fogadja, míg a tizedik Balmazhoz a Fradi látogat. Utóbbi tavaly május magasságában még hatalmas ünnepet csapott a feljutás után – lásd nyitóképünket (Forrás: MTI) –, ellenben edzője momentán ideges és elég sejtelmesen fogalmazott az m4sport reggeli adásában. Kijelentette:

Nem tudom, hogy milyen összeállításban fog idejönni a Fradi, azt nagyjából sejtem, hogy milyennel fog menni a Videoton a Diósgyőrhöz. Azt gondolom, hogy amit szerettünk volna az utolsó fordulóra, hogy a mi kezünkben legyen a sorsunk, azt elértük. Én már hetek óta azt mondom, hogy adja a Jóisten, hogy a Fradi elleni győzelemmel maradjunk bent, mert az lenne a legszebb, de ezt már megbántam.

Horváth Ferenc első mondata azt sejteti, hogy szerinte a Vidi a cseresorával megy majd Diósgyőrbe. Ezért nekik nehezebb lesz a bennmaradás.

A Vasas Kispestre látogat, onnan próbálja elhozni a három pontot, ami azért lesz nehéz, mert a Honvéd meg a nemzetközi kupát jelentő 3., vagy 4. helyért hajt. Ha a Vasas kikap, biztosan búcsúzik az élvonaltól.

A Fáy utcaiak egy ponttal akkor maradhatnak az első osztályban, ha a sereghajtó Diósgyőr nem győzi le otthon a már bajnok Videotont, miközben a Balmazújváros ugyancsak saját közönsége előtt kikap az ezüstérmes Ferencvárostól. A piros-kékek számára ugyanakkor még egy győzelem sem garancia a bennmaradásra, hiszen ha a Balmazújváros és a Haladás nyer, nem tudnak feljebb lépni a tabellán.

Hasonló forgatókönyvben kell bíznia a sereghajtó Diósgyőrnek, azzal a különbséggel, hogy kizárólag győzelem esetén érdemes kitekintenie a többi pályára, ellenkező esetben nyolc év után búcsúzik az élvonaltól.

A Haladás-Mezőkövesd egészen biztosan hallgatni fogják a körkapcsolást. Az összecsapáson ugyanis a vendégeknek egyetlen pontra van szükségük ahhoz, hogy ne kelljen izgulniuk, egy vereséggel – amely a szombathelyieknek jelentene megnyugvást -, a Vasas és a Balmazújváros sikere esetén, még ki is kieshetnek.

NB I,  33. (utolsó) forduló program:

Budapest Honvéd-Vasas FC 19.00, v.: Solymosi
Újpest FC-Debreceni VSC 19.00, v.: Szabó Zs.
Puskás Akadémia FC-Paksi FC 19.00, v.: Erdős
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Ferencváros 19.00, v.: Szőts
Diósgyőri VTK-Videoton FC 19.00, v.: Iványi
Swietelsky Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 19.00, v.: Farkas Á.

  A tabella:
1.  Videoton FC                 32 20   8   4    64-26  68 pont – már bajnok
2.  Ferencvárosi TC             32 18  11   3    66-28  65
3.  Újpest FC                   32 11  13   8    39-37  46
4.  Debreceni VSC               32 12   8  12    52-45  44
5.  Budapest Honvéd             32 12   8  12    47-52  44
6.  Paksi FC                    32 11   9  12    43-47  42
7.  Puskás Akadémia             32 10  10  12    40-46  40
8.  Mezőkövesd Zsóry FC         32  9  10  13    35-51  37
9.  Swietelsky Haladás          32 10   5  17    34-50  35
10.  Balmaz Kamilla Gyógyfürdő   32  8  11  13    36-43  35
11.  Vasas FC                    32  9   7  16    37-58  34
12.  Diósgyőri VTK               32  9   6  17    42-52  33

Ajánlott videó

Olvasói sztorik