Foci

Veszélyben a Dunaszerdahely nemzetközi szereplése

24.hu
24.hu

2018. 05. 13. 13:57

Korábban a témában:

Telt ház előtt játszott Dunaszerdahelyen a Slovan Bratislava a szlovák bajnokság ezüstcsatáján. A 10 226 néző előtt lejátszott mérkőzésen Vida Kristopher a hazaiaknál, Holman Dávid a vendégeknél volt a kezdőcsapat tagja, a DAC himnuszát ezúttal egy 11 éves kislány énekelte a közönség “segítségével”, az eredmény ismét varázslatos volt.

A mérkőzésen Holman örülhetett, a magyar középpályás szögletéből Vaszil Bozsikov pedig az üres kapuba fejelt. Mint utóbb kiderült, ez győzelmet is ért a pozsonyiaknak. Pedig győzelmével a DAC bebiztosíthatta volna a második helyét, így azonban még a harmadik helye is veszélyben forog – ezzel együtt az Európa Liga-indulással.

A Fortuna Ligából egy forduló van hátra, a Dunaszerdahely Rózsahegyre látogat, a Slovan pedig azt a Zsolnát fogadja, amely a DAC harmadik helyére pályázik.

Végeredmény – Szlovák bajnokság, felsőházi rájátszás, 9. forduló

DAC–Slovan Bratislava 0–1
FK Trencín–MFK Ruzomberok 3–1
MK Zilina–Spartak Trnava 6–0

Tabella:

1. Spartak Trnava 31 20 4 7 41–26 64
2. Slovan Bratislava 31 16 8 7 55–35 56
3. DAC 31 15 9 7 42–32 54
4. Zilina 31 17 2 12 61–48 53
5. Trencín 31 14 6 11 73–47 48
6. Ruzomberok 31 10 10 11 36–35 40
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Macedonia's Prime Minister Nikola Gruevski salutes Bulgarian Army honor guards during an official welcoming ceremony in Sofia, 28 November 2007. Gruevski is on a one-day official visit in Bulgaria. AFP PHOTO / BORYANA KATSAROVA (Photo by BORYANA KATSAROVA / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.