Foci

Edzője mentette meg a kapus életét a megyei harmadosztályban

A Kisalföld számolt be arról a majdnem tragikus eseményről, amely az Ikrény-Veszprémvarsány, megyei harmadosztályú meccsen történt a hétvégén. A lap azt írja, a mérkőzés első félidejének a végén a vendégek kapusa, Herendi Ákos olyan szerencsétlenül ütközött ellenfelével, hogy lenyelte a nyelvét.

Időben kapcsolt a tűzoltóként dolgozó vendég edző, Horváth Roland, és oldalára fordította az eszméletlenül fekvő kapust, akinek visszahúzták a nyelvét, biztosították a szabad légzését, majd a mentősök kiérkezéséig figyeltek az idő közben magához térő játékosra.

Ákos azonnal elájult, és úgy láttuk, nem kap levegőt. Tűzoltóként dolgozom, ahol szerencsére kaptam képzést, így tudtam, mit kell tennem. Azonnal az oldalára fordítottuk és a csapattársakkal megpróbáltuk szabaddá tenni a légútjait. Nagyjából két percig volt eszméletlen, ezután tért magához. Gyorsan megjöttek a mentők, akik aztán a győri kórházba vitték

– mondta a lapnak Horváth.

Fotó: Kisalföld

A portál megjegyzi, sőt címben hívja fel rá a figyelmet, hogy Horváth leendő sógorát mentette meg, ugyanis Herendi Ákos lánytestvérével alkot egy párt.

Herendi amúgy másnap hazamehetett a kórházból, elmondása szerint nem emlékszik a balesetre, agyrázkódást szenvedett.

Örülök, hogy épp olyanok voltak körülöttem, akik tudták, mit kell ilyenkor tenni.

A mérkőzést amúgy az eset után azonnal félbeszakította a játékvezető, pótlásról jelenleg nincs információ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik