Foci
Zlatan Ibrahimovic's agent Carmine "Mino" Raiola poses during a photo shoot at the at the Ajax training centre in Amsterdam, Netherlands, on April 9, 2013.

Jelentősen csökkent az ügynökök járuléka Olaszországban

24.hu
24.hu

2018. 04. 16. 22:08

Korábban a témában:

Harminc százalékkal csökkentek a játékosügynöki jutalékok az olasz labdarúgó-bajnokságban. Az olasz szövetség hétfőn tette közzé a menedzseri prémiumok részletes kimutatását, amely szerint a húsz klub – az egy évvel korábbi 193 millió euróval (60 milliárd forint) szemben – összesen 138 millió eurót (43 milliárd forint) költött 2017-ben.

A lista élén a bajnok Juventus áll 42 millió euróval (13 milliárd forint), a második pedig a Bajnokok Ligája-elődöntős AS Roma 23 millióval (7 milliárd forint). Az AC Milan tavaly nyáron alaposan átalakította a keretét, ennek ellenére csupán a harmadik legtöbb pénzt fizette a játékosok átigazolásánál közreműködő ügynököknek (21 millió euró).

Az Internazionale ilyen jellegű kiadásai jelentősen csökkentek, hiszen az egy évvel korábbi 23,4 millió euró után tavaly csak 3,2 milliót költött. A mezőnyben egyedül az újonc SPAL nem lépte át az egymilliós határt, a ferrarai klub ugyanis 98 750 eurót fordított a menedzserek prémiumára.

A klubokon kívül a játékosok is tekintélyes összeget fizettek képviselőiknek, összesen 10,5 millió eurót. A Premier League-ben tavaly február 1. és idén január 31. között rekordszintre emelkedtek az ügynöki jutalékok, az angol szövetség (FA) április elején közzétett adatai szerint a klubok 211 millió fontot (75 milliárd forint) fordítottak erre a célra.

Kiemelt képünkön Mino Raiola, az utóbbi idők egyik legtöbbet kereső ügynöke. Fotó: Faugere Franck / PRESSE SPORTS 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.