Foci

Kettős lábtöréssel szenvedett 20 percig a pályán a 16 éves DVTK-játékos

24.hu
24.hu

2018. 04. 14. 11:30

Az Index cikke szerint a Budapesten rendezett Future Talents Cup egyik keddi mérkőzésén a DVTK 16 éves labdarúgója, Szabó Dávid olyan szerencsétlenül rúgott össze újpesti ellenfelével, hogy eltört a sípcsontja és a szárkapocscsontja is, utóbbi szilánkosan. Videón is lehet látni az ütközést és azt is, hogy ugyan a két csapat masszőre is odasiet segíteni, bő 20 percet kellett a pályán fekve szenvednie a játékosnak.

A videó csak erős idegzetűeknek, 6:34-től a sérülés:

Az Index utánajárt a dolognak, és kiderült, hogy nem volt mentő a pálya mellett, úgy kellett hívni egyet, amíg az megérkezett, addig jegelték, majd a jég elolvadása után borogatták a sérült játékos lábát.

Nem az MLSZ, hanem a Future Talents Cup Nonprofit Kft. szervezi a tornát, ők azt mondták, hogy mindenki saját felelősségre vett részt rajta és ők jelezték, hogy a csapatoknak maguknak kell orvost intézniük. Csakhogy erről a DVTK-nál nem tudtak.

„Nem kaptunk olyan tájékoztatást, hogy vinnünk kéne orvosi stábot, és ez nem is így működik a gyakorlatban. Mindig a rendező biztosít orvosi ügyeletet. Sem a szakmai igazgatónk, sem az U17 edzője nem tudott róla. Ez egy nemzetközi tornán, külföldi csapatokkal egyébként is elég nehezen és drágán lenne megoldható” – mondta az Indexnek Benczés Miklós, a DVTK utánpótlásáért felelős igazgató.

A DVTK a lap érdeklődésére elmondta, a fiatal labdarúgó azóta már túl van a műtéten és a körülményekhez képest jól van. Hosszú hónapokba telik majd, míg felépül.

A Goldball FC sportcentrumában rendezett tornán nyolc ország tizenkét csapata vett részt. Olyna csapatokv oltak a mezőnyben, mint a Sturm Graz, a Karpaty Lviv, a Wisla Krakow, a Rijeka, az Academia Hagi, a DAC, magyar részről a ZTE, a DVTK és az Újpest.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.