Foci

Fernando Torresnek a mostani az utolsó szezonja az Atléticóban

Fernando Torres hétfőn jelentette be, hogy a nyáron távozik az Atlético Madrid labdarúgócsapatától. A Marca cikke idézi is a csatárt, aki azt mondta:

Amikor 10 évesen ideérkeztem tudtam, hogy az Atlético lesz az otthonom. Olyan volt az itt töltött időszak, mint egy álom. És meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy elmondjam: a mostani az utolsó szezonom itt. Nem volt könnyű döntés, de reálisan nézve és a körülményeket is figyelembe véve, talán ez volt a legjobb.

A most 34 éves Torres 2001-ben, a spanyol másodosztályban debütált az Atléticóban, hét szezon alatt 244 meccset játszott 91 gólt szerzett. Ekkor igazolta le őt a Liverpool, ahol 2007 és 2011 között focizott, 142 mérkőzésen 81 gól volt a mérlege, nem is csoda, hogy elvitte őt a Chelsea akkor átigazolási rekordnak számító 50 millió fontért.

Londonban már nem ment neki valami jól, hosszú gólcsenddel indított és ugyan volt egy fontos gólja a BL-győzelem évében az elődöntőben, összességében nem sikerült neki valami jól a chelsea-s időszak. Azért a BL-győzelem mellett egy FA-kupa és egy Európa Liga-sikerben is része volt.

Először kölcsönben a Milanhoz került, majd az olaszok megvásárolták a játékjogát, de előbb kölcsönadták az Atléticónak, majd 2016-ban végleg hazatért. 139 mérkőzésen 34 gólt termelt. A télen nagyon közel állt ahhoz, hogy Kínába szerződjön, ám végül maradt. A nyáron pedig új kihívások elé néz a világ- és Európa-bajnok csatár.

Nyitókép: Benjamin CREMEL / AFP 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik