Foci

A szemünk láttára történik csoda a spanyol bajnokságban

A Girona hazai pályán 2-0-ra legyőzte a bennmaradásért küzdő Deportivo La Corunát a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A vendégek sorozatban 13. találkozójukon maradtak nyeretlenek a La Ligában – egyelőre nem tudott lendíteni a teljesítményen Clarence Seedorf, a február elején kinevezett holland vezetőedző.

Az összefoglaló:

Ezzel szemben a Girona káprázatosan szerepel ebben az idényben, minden várakozást felülmúlnak. A szezon előtt sokan kiesőhelyre várták őket, de mindenképp a tabella második felébe, ehhez képest a mostani győzelme után a hatodik helyen áll Pablo Machín vezetőedző csapata és versenyben vannak azért, hogy a következő szezonban az európai kupaporondon is megmutassák magukat.

A Girona története során először játszik az élvonalban, második helyen jutottak fel tavaly. A nyáron bevásárolta magát a City Football Group a csapatba, 44 százalékos tulajdonrésze van az üzleti társaságnak, amelynek elsőszámú együttese a Manchester City. A Girona viszont még ezzel együtt is mezőny második felében van, ami a keretek összértékét illeti.

Eredmény – La Liga, 28. forduló

Girona-Deportivo La Coruna 2-0 (1-0)


A tabella:
1. FC Barcelona         27  70-13  69 pont
2. Atlético Madrid      27  45-12  61
3. Real Madrid          27  65-29  54
4. Valencia             27  52-30  53
5. Sevilla              27  36-40  45
6. Girona               28  40-36  43
7. Villarreal           27  36-32  41
8. Eibar                27  34-39  39
9. Celta Vigo           27  45-39  38
10. Real Betis           27  43-52  37
11. Getafe               27  33-25  36
12. Real Sociedad        27  49-48  33
13. Leganés              27  23-32  33
14. Athletic Bilbao      27  27-31  32
15. Espanyol             27  24-33  32
16. Alavés               27  24-39  31
17. Levante              27  22-44  21
18. Las Palmas           27  20-55  20
19. Deportivo La Coruna  28  25-59  19
20. Málaga               27  16-43  13

Nyitókép: Joan Valls / Urbanandsport / NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik