Foci

C. Ronaldo még sosem kezdett ilyen őrült tempóban

Két hónap már eltelt 2018-ból, és Cristiano Ronaldo optimistán várhatja a márciust, mert pályafutása során még sosem kezdte ennyire eredményesen az aktuális évet.

Pedig tavaly ősszel még mindenki a nagy visszaesés okát boncolgatta, Ronaldo ugyanis a spanyol Szuperkupa-döntőben összeszedett eltiltása miatt kihagyta a bajnokság első négy fordulóját,

és utána is nagyon lassan melegedett be, december 9-én még négy három gólnál tartott.

A legutóbbi hat bajnokijából viszont négyszer is szerzett legalább két gólt, a Real Sociedad ellen pedig mesterhármasnál állt meg, ebben az időszakban csak a Levante úszta meg ellene gól nélkül.

A tíz bajnoki gólhoz jött még a PSG elleni BL-nyolcaddöntő első felvonásán produkált dupla, ami azt jelenti,

hogy január óta 1,33-as gólátlaga van meccsenként az ötszörös aranylabdásnak.

2013-ban még a mostaninál is több gólt szerzett, de mivel akkor néggyel több meccset is játszott, a gólátlaga (1,23) gyengébb volt. Ronaldo a bajnokságban most 14 gólnál jár, amivel ötödik helyen áll Lionel Messi (23), Luis Suárez (20), Iago Aspas (16) és Antoine Griezmann (15) mögött.

A BL-ben viszont ő a legjobb, a nyolcaddöntők visszavágója előtt 11 góllal áll – a második Harry Kane és Roberto Firmino holtversenyben 7-tel -, és nagyon komoly esélye van arra, hogy sorozatban hatodszor is ő legyen a gólkirály a legfontosabb európai sorozatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik