Foci

Jövőre sem lesz videóbíró a Bajnokok Ligájában

A Bajnokok Ligájában egyelőre nem vezetik be a videóbírót – jelentette be Aleksander Ceferin az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pozsonyi kongresszusán.

Az UEFA elnöke elmondta, ugyan nincs a technikai újítások ellen, azonban időről időre zavart lát a videóbíró alkalmazása körül. Hozzátette, az UEFA először megfelelően szeretné felkészíteni a játékvezetőket, mielőtt a nemzetközi sorozatokban is bevezetnék az eszközt.

Mindez azért is érdekes, mert az európai csúcsbajnokságok közül a Bundesligában és a Serie A-ban is bevezették a rendszert, de többek között a Premier League-ben is alkalmazni fogjk a következő szezontól. Európán kívül az a tavalyi Konföderációs Kupán és a klubvilágbajnokságon is bevetették, az MLS-ben azonnal videóbíróztak, amint lehetett, sőt várhatóan az oroszországi világbajnokságon is megjelenik majd.

Mindezek tükrében különös, hogy éppen a legnívósabb sorozat, a Bajnokok Ligája marad videóbíró nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik