Foci
Adam Nagy of Bologna during the Serie A TIM match between Napoli and Bologna at Stadio San Paolo, Naples, Italy on 17 September 2016.  (Photo by Franco Romano/NurPhoto)

Nagy Ádám: Ebben az egészben az a nehéz, hogy az ember szépen lassan leépül

24.hu
24.hu

2018. 02. 24. 09:50

Korábban a témában:

A 23-szoros magyar válogatott Nagy Ádám 2016-ban igazolt a Ferencvárosból Bolognába, és az első éve remekül sikerült, 22-szer kezdő volt, idén azonban Roberto Donadoni csak öt mérkőzésen vetette be, és a 22 éves labdarúgó egyelőre nem tudja, ennek mi lehet az oka. A DIGI Sport olasz futballal foglalkozó Csizmaszár című műsorában Nagy Ádám őszinte volt, amikor azt mondta: játék nélkül nehéz bizonyítani és megtartani az önbizalmat, de ő nem adja fel. Még az is megfordult a fejében, hogy ő valójában rosszabb játékos, mint amilyennek az első Serie A-éve alapján magáról gondolná.

Ha a tavalyi évből indulok ki, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy nem vagyok Donadoni embere. De érdekes, mert közben semmi sem változott. Nem romlott meg a kapcsolatom vele, egyszerűen ez egy edzői döntés, hogy nem kerülök be a csapatba. Ennél okosabb dolgot nem tudok erre mondani

– kezdte a Csizmaszárnak adott interjúját Nagy Ádám, akinek telefonon keresztül is hallani lehet a csalódottságot a hangjában.

A szezon első felében még minden mérkőzés után azt mondta neki Donadoni, hogy türelemmel legyen, ne kapkodjon, eljön majd az ő ideje, de most már ez sincs meg, a vezetőedző nem biztatja Nagy Ádámot.

Talán december volt, amikor én mentem oda hozzá, hogy megkérdezzem, mit csináljak másképp, hogy játéklehetőséghez jussak, de érdemi választ nem kaptam. Nem mondta azt, hogy csináld ezt, és onnantól kezdve kezdő vagy. A kommunikáció folyamatosan megvan közöttünk, de mégis, most azon a poszton, ahol velem is számol, mást játszat.

Az okokat csak találgatni lehet. A Bologna nagy átalakuláson ment át, fizikálisabb lett a csapat játéka, talán ezzel magyarázható, hogy kevesebb esélyt kap Nagy Ádám. Aki azonban arra számít, hogy Nagy Ádám feladja, az téved.

Attól nem kell félni, hogy feladom. Csinálom, csak nyilván az a nehéz, hogy az ember dolgozik napról napra, hétről hétre, és közben pedig nincs meg a befektetett munkának az eredménye, mert amikor bizonyítani lehet, akkor nem kapom meg a lehetőséget

– nyilatkozta Nagy.

Pedig azt sem mondhatjuk, hogy Nagy Ádám ne tudna alkalmazkodni az új helyzetekhez. A nyári felkészülési meccseken, például, Donadoni kétszer is a két támadó mögött játszatta légiósunkat, akinek igencsak jól ment a játék, egyszer éppen Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim ellen. „Furcsa volt, mert úgy éreztem, jól megy a játék, a meccsek után az edző és a társak is pozitív visszajelzéseket adtak” – kesergett a korábbi Fradi-kedvenc.

Amikor a Lazio ellen csereként játszott a magyar futballista, akkor a La Gazzetta és a Corriere dello Sport szerint is a mezőny legjobbja volt. 

A nehezebb időszak közben a magyar labdarúgó is elgondolkodott, van-e helye egyáltalán az olasz bajnokságban.

„Ebben az egész szezonban az a nehéz, hogy az ember szépen lassan azért leépül. Tavaly kezdtem elhinni, hogy ez a Serie A, igen, tudok itt játszani, van keresnivalóm, tudok itt fejlődni, sőt akár tovább is lehet menni innen. Ehhez képest jött egy olyan második év, amikor kevesebb játéklehetőséghez jutottam, és azon járt az agyam, hogy ezek szerint rosszabb játékos vagyok?

Nagy Ádám mégis maradni szeretne Bolognában. „Voltak beszélgetések a hogyan továbbról, de a klub úgy áll az egészhez, hogy ragaszkodik hozzám, a sportigazgató, fent a fejesek nagyon szeretnék, hogy maradjak.”

Nagy a Georges Leekens-féle új válogatottba is szeretne bekerülni.

Abszolút megértem, hogy egy válogatottnál az edző azokra szeretne támaszkodni, akik folyamatosan játékban vannak, emiatt is próbálok még többet dolgozni, még egy lapáttal rátenni, hogy többet játszhassak, mert akkor nyugodtabb lennék, hogy nagyobb az esélyem a meghívóra

– zárta a magyar válogatott középpályása.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.