Foci

Gera Zoltán: Addig terrorizált, amíg el nem kezdtem félni

A Ferencváros középpályása, Gera Zoltán a vehirsport.hu-nak mesélt a a válogatottról, valamint egy korábbi csapattársáról, Clint Dempsey-ről. A 97-szeres válogatott labdarúgó 2008 és 2011 között volt a Fulham játékosa, többek között az Európa Ligában is nagy menetelés részese volt, 2010-ben csak a döntőt bukta el az angol csapat.

Eddig senki sem tudta azonban, az amerikai csapattársa nehezen viselte, hogy a magyar játékos kigolyózta a helyéről. Merthogy Gera pont az ő posztján játszott, mégpedig kiválóan.

Amikor a Fulhamhez kerültem, nem tudtam, hogy az ő posztjára igazoltak, s láttam, hogy kijátszottam őt a kezdőcsapatból. Olyan agresszív volt, hogy az edzéseken azt éreztem, nem szeretnék ennek a srácnak a közelébe kerülni, mert letépi a fejem.

Kezdte Gera a történetét, majd az is kiderült, hogy majdnem tettlegesség is lett a dologból.

Az is előfordult, hogy verekedni akart a parkolóban. Addig terrorizált a harcos hozzáállásával, akaratosságával, hogy egy idő után elkezdtem félni, és a kispadon találtam magam. Kellett egy kis idő, hogy ezt helyre tegyem akkor magamban, de a mai napig csodálom és tisztelem azt a győzni akarást, ami megvolt benne. Soha életemben nem találkoztam olyan erős karakterű labdarúgóval, mint Clint Dempsey.

Később azért megfértek egymás mellett is (Fotó: Clive Rose/Getty Images)

Szóba került a válogatottság is, eddig 97 alkalommal kapott lehetőséget a válogatottban, de ha Georges Leekens számít rá, akár 100 fölé is emelkedhet ez a szám. Első azonban a felépülés.

Természetesen még mindig vonz a válogatott, ha egészséges vagyok, és ismét elkezdek játszani a Fradiban, akkor utána lehet arról beszélni, hogy játszom-e még, avagy sem, addig viszont nem aktuális ez a kérdés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik