Foci

Dárdai Pál: Mióta itt vagyok, ez volt a legrosszabb hazai meccsünk

Ahogy arról írtunk, kellemetlen vereséget szenvedett pénteken este a Hertha, amely a 23. forduló nyitómeccsén hazai pályán kapott ki a kiesés elől menekülő Mainztól. A mainziaknak ez volt a szezonban az első idegenbeli győzelmük.

Ez volt a legrosszabb hazai meccsem, amióta a Hertha edzője vagyok. Valami nagyon nem volt rendben, erről beszélnünk kell a csapattal

– idézi a bz-berlin.de a berliniek magyar vezetőedzőjét.

Az Eurosportnak azt mondta, hogy tökéletesen felkészültek az ellenfélből, pontosan tudták, mit fognak csinálni, mégis el voltak késve az egész mérkőzésen és rengeteg párharcot veszítettek el. Dárdai szerint ebben a szezonban túlzottan hullámzóan szerepel a csapata.

Az összefoglaló:

A Hertha BSC, melynek három döntetlen és egy győzelem után megszakadt a veretlen sorozata, a 11. helyen maradt a bajnokságban. Hátrébb nem csúszhat ebben a fordulóban, ugyanakkor a riválisok elléphetnek a berliniektől. A nemzetközi kupaszereplést jelentő helyektől egy meccsel többet játszva van elmaradva négy ponttal a Hertha.

A következő fordulóban a Bayern Münchennél vendégeskedik majd a Dárdai-csapat.

Eredmény – Bundesliga, 23. forduló

Hertha BSC-FSV Mainz 0-2 (0-1)


Az állás:
1. Bayern München            22  53-17  56 pont
2. RB Leipzig                22  35-29  38
3. Borussia Dortmund         22  47-29  37
4. Eintracht Frankfurt       22  30-25  36
5. Bayer Leverkusen          22  41-29  35
6. FC Schalke 04             22  34-29  34
7. FC Augsburg               22  32-28  31
8. TSG 1899 Hoffenheim       22  36-35  31
9. Hannover 96               22  31-32  31
10. Borussia Mönchengladbach  22  30-34  31
11. Hertha BSC                23  30-30  30
12. SC Freiburg               22  23-37  25
13. VfL Wolfsburg             22  25-28  24
14. VfB Stuttgart             22  18-27  24
15. Werder Bremen             22  21-27  23
16. FSV Mainz 05              23  28-41  23
17. Hamburger SV              22  17-32  17
18. 1. FC Köln                22  19-41  13

Nyitókép: Europress/AFP/Patrik Stollarz

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik