Foci

Szalai duplázott, megvan Dárdaiék első idei győzelme

Ahogyan arról írtunk, Szalai Ádámnak fél óra sem kellett szombaton a Bundesliga 22. fordulójában, hogy gólt szerezzen korábbi csapata, a Mainz ellen. A Hoffenheim magyar válogatott csatára Serge Gnabrytól kapott remek ütemű kiugratást a 27. percben és higgadtan értékesítette a helyzetet. A gól után szinte azonnal kiegyenlített a Mainz, de a második félidőben előbb Kramaric, majd ismét Szalai volt eredményes, és ugyan a Mainz szorossá tette újra a találkozót, Kramaric a hajrában eldöntötte a mérkőzést. 4-2-re nyert a Hoffenheim, Szalai végig a pályán volt.

Szalai Ádám első gólja:

Szalai Ádám második találata:

2017-et még egy lipcsei győzelemmel zárta le Dárdai Pál csapata, a Hertha évkezdése azonban ezúttal sem volt az igazi, egy vereség után három döntetlen is becsúszott. A Leverkusen elég meggyőzően teljesített eddig otthon, szombaton azonban beleszaladtak egy 0-2-be, Valentino Lazaro és Salomon Kalou lőtték a berliniek góljait. A Hertha legutóbb csaknem tíz éve, 2008 októberében nyert a Bayer stadionjában.

Dortmundban ünnepnap volt a szombati, ugyanis 259 nap után visszatért Marco Reus, aki meg is kapta a csapatkapitányi karszalagot a Hamburg ellen, ugyanis kezdett a meccsen – végül 71 percet töltött a pályán, Mario Götze váltotta. A Dortmund, ha nehezen is, de begyűjtötte a három pontot, a télen a Chelsea-től kölcsönvett Michy Batshuayi ismét eredményes volt, majd Götze állította be a 2-0-s végeredményt a hajrában. Batshuayi eddig három gólnál és egy gólpassznál jár a Borussiában.

Eredmények – Bundesliga, 22. forduló

Borussia Dortmund-Hamburger SV 2-0 (0-0)

Eintracht Frankfurt-1. FC Köln 4-2 (1-0)

Hannover 96-SC Freiburg 2-1 (1-0)

1899 Hoffenheim-FSV Mainz 05 4-2 (1-1)

Bayer Leverkusen-Hertha BSC 0-2 (0-1)

Nyitókép: Thomas Niedermueller/Bongarts/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik