Foci

Meglepő helyre igazolt a magyar focista

Adorján Krisztiánt az olasz másodosztályú Novara labdarúgóklub a tavaszi idényre kölcsönadta az ír élvonalbeli Dundalk FC-nek. A Serie B-ben szereplő klub honlapjának csütörtöki közleménye emlékeztet rá, hogy a korábbi utánpótlás-válogatott támadó középpályás az őszt az albán FK Partizani együttesében töltötte.

A 25 éves Adorján 2009-ben az MTK utánpótlásából került a Liverpool akadémiájára, majd a holland FC Groningen játékosa volt, 2014-ben pedig a Novara igazolta le. A felnőtt válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck tavaly meghívta a bő keretbe, de egyelőre nem lépett pályára a nemzeti együttesben.

A február közepén rajtoló ír élvonalban Adorjánon kívül még egy magyar szerepel, ugyanis a szintén támadójátékos Berki Péter tavaly óta a Limerick FC-t erősíti.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik