Foci

Tim Cahill 38 évesen még leszerződött a Millwallhoz

Nem akármilyen bejelentést tett az angol labdarúgó másodosztályban szereplő Millwall csapata:

a szezon végéig aláírt a londoniakhoz Tim Cahill.

A 38 éves ausztrál támadó azért is tért vissza a Millwallhoz, mert az ausztrál válogatottal kijutott a nyári világbajnokságra és játékban szeretne maradni. Korábban már játszott a klubnál, Sydneyből került az együttes akadémiájára, 1998-ban pedig a felnőttek között is bemutatkozott. 2004-ig összesen 249 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 56 gólt szerzett.

Nehéz szavakba önteni, milyen érzés újra a Millwall mezét viselni. Az első dolgom az volt Neil Harrisszel (a csapat menedzserével – a szerk.), hogy kimenjünk együtt a pályára. Már a kijáróban rengeteg élmény beugrott

– mondta Cahill.

A Millwallnál eltöltött évek után az Evertonhoz szerződött az ausztrál ikon, ott nyolc szezont húzott le, majd New Yorkba szerződött, megjárta Kínát is, legutóbb pedig a Melbourne City csapatát erősítette.

Az ausztrál válogatottban 2004-es bemutatkozása óta 104-szer lépett pályára, 50 gólja van. Öt mérkőzésre van a válogatottsági rekorder Mark Svhwarzertől, találatok tekintetében viszont ő minden idők legjobb ausztrál játékosa, toronymagasan. Pályára lépett a 2006-os, a 2010-es és a 2014-es világbajnokságon is.

Nyitókép: millwallfc.co.uk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik