Foci

Izgalmas végjáték után kupadöntős a Manchester City

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2018. 01. 24. 06:30

Pep Guardiola csapata kettős győzelemmel ejtette ki a másodosztályú Bristol Cityt a Ligakupában, de csak a végeredmény alapján tűnhet simának a párharc.

Ki gondolta volna, hogy majd pont a másodosztályú Bristol City izzasztja meg Anglia szupercsapatát, a Manchester Cityt? Nem sokan. Pedig a labdarúgó Ligakupa (a mostani kiírásban Carabao Cup) elődöntőjében pontosan ez történt, a bristoliak a manchesteri odavágón csak 2-1-re kaptak ki, Sergio Agüero akkor 94. percben szerezte a győztes találatot.

A visszavágó tehát teljesen nyílt volt, és ugyan Leroy Sané, majd Agüero révén a második félidő elejére kétgólos előnybe került a vendégcsapat, a hazaiak le tudták dolgozni ezt a hátrányt, Aden Flint a 93. percben egalizált. Mindez azért tette nyílttá a párharcot, mert egy újabb találattal hosszabbításra menthette volna a mérkőzést a Bristol, az idegenben lőtt gólok csak a hosszabbítás után döntöttek volna.

Az összefoglaló:

Maradt is idő még egy találatra, viszont azt megint a Manchester City szerezte, Kevin De Bruyne biztosította be csapata továbbjutását. 5-3-as összesítéssel lépett tovább a City, az ellenfél az Arsenal vagy a Chelsea lesz, az első meccsen ott 0-0 lett a végeredmény.

Eredmény – Ligakupa-elődöntő, 2. mérkőzés

Bristol City (II.) – Manchester City 2-3 (0-1)

Gólszerzők: Pack (64.), Flint (90+3.) illetve Sané (43.), Agüero (49.), De Bruyne (90+5.)

Továbbjutott: a Manchester City kettős győzelemmel, 5-3-as összesítéssel.

Nyitókép: Europress/AFP/Geoff Caddick

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NEW YORK, NY - JUNE 10:  Robert De Niro speaks onstage during the 72nd Annual Tony Awards at Radio City Music Hall on June 10, 2018 in New York City.  (Photo by Theo Wargo/Getty Images for Tony Awards Productions)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.