Foci

A Barca csúnyán elrontotta a Real karácsonyát

Hiába játszott jóval veszélyesebben a Real Madrid a Barcelona elleni rangadó első félidejében, a szünet után a katalánok rákapcsoltak, és végül simán, 3-0-ra nyerték a spanyol bajnokság csúcsmeccsét.

24 meccses veretlenségi sorozattal érkezett a Barcelona a madridi rangadóra, Messiék az utolsó vereségüket még augusztus 16-án szenvedték el, amikor a spanyol Szuperkupa-döntő visszavágóján 2-0-ra kikaptak a Bernabéuban a Realtól.

A vesztett pontok tekintetében a Barcelona nyolc ponttal állt jobban az El Clásico előtt, úgyhogy a Realnak volt sokkal nagyobb vesztenivalója.

Ezzel a koreográfiával készültek a madridi ultrák:

Ennek megfelelően Zidane csapata nagyon harcos hangulatban kezdte a meccset, és már a második percben gólt szerzett, Casemiro csúsztatása után Cristiano Ronaldo fejese a lécről pattant a gólvonal mögé, de a partjelző már lest jelzett, és a visszajátszás alapján igaza is volt.

A következő izgalmas jelenetnél ismét Cristiano Ronaldo volt a főszereplő, aki Kroos mesteri előkészítése után tőle szokatlan módon óriási luftot rúgott 14 méterre a Barca kapujától.

Félórának kellett eltelnie, mire a Barca először adott életjelet arról, hogy megérkezett a meccsbe, Messi tett pazar labdát a védők mögé bemozgó Paulinhónak, aki középpályás létére már hat gólnál jár, de a hetediket nem szerezte meg, mert Navas óriásit védett.

Helyzetre helyzettel válaszolt a Real, Ronaldo vette célba a bal alsót, de Ter Stegen bal lábbal odaért a lövésre. Ronaldo hol a bal, hol a jobb oldalon tűnt fel, a 36. percben éppen Jordi Albát hagyta faképnél, de a beadása nem jutott el Benzemához, mert hárman is figyeltek az ebben a szezonban amúgy is mérsékelten veszélyes francia csatára.

Benzema aztán majdnem ránk cáfolt, mert Marcelo beadása után látszólag tökéletesen fejelt, de a bal kapufa nem volt vele, így lett a középkezdés helyett kirúgás a jelenete vége. Benzema igazán peches ebben az idényben, több a kapufája, mint a gólja (6, illetve 5).

Az első félidőben a Real kétszer annyit próbálkozott (9-4), de a kaput mindkét csapat csak kétszer-kétszer találta el. A második félidő első helyzeténél Luis Suárez lapos lövésére ért le Navas, de az 54. percben már az uruguayi nyerte kettejük párharcát egy tanítanivaló akció végén: Rakitic lépett be a támadásba, így a Barca 3 a 2-ben indulhatott meg, Rakitic Sergi Robertót választotta, aki egyből középre gurított, Suárez pedig a kapuba passzolt.

A gól után előbb Casemiro, majd Sergio Ramos fenyítette meg Suárezt, de nem sikerült elvenni a kedvét az uruguayinak, aki Messi óriási passza után előbb Navasba lőtte a ziccert, majd a kapufát is eltalálta, aztán Paulinho fejesét Carvajal ütötte ki kapus módra kézzel, amiért ő piros lapot, a Barca tizenegyest kapott.

A büntetőt Messi felvarrta a léc alá, ez volt a 15. gólja a Bernabéuban, csak összehasonlításképpen, Ronaldo ötöt lőtt hazai pályán a Barca ellen. Messi ezzel 526 gólnál tart a klubjában, így Gerd Müllert lehagyva ő a topligák történetének legeredményesebb játékosa. Az El Clásicókon huszonötször, a 2017-es évben ötvenszer volt eredményes klubjában a Barca tízese.

Zidane akcióba dobta Bale-t és Asensiót is, és a walesinek volt is óriási helyzete, de Ter Stegent találta el. Aztán Sergio Ramos szerezhette volna meg azt a gólt, ami visszahozza a madridi reményeket, de telibe találta éles szögből a német kapus vállát.

Az utolsó percekben a Barca cseréi bevihették volna a kegyelemdöfést, André Gomes két lehetőséget is elpuskázott, de a 93. percben Messi megmentett egy labdát az oldalvonalnál, aztán simán elment Marcelo mellett, és a visszapasszát Aleix Vidal lőtte kapura, a labda pedig átcsúszott a vetődő Navas kezei között.

A Barcelona így sorozatban harmadszor nyert a Real otthonában, és elintézte, hogy a nagy rivális kiszálljon a bajnoki címért futó versenyfutásból. Ráadásul ebben a fordulóban az összes eredmény a Barcának kedvezett, mivel az Atlético után a Valencia is kikapott, a Villarreal Carlos Bacca góljával vitte el a három pontot a Mestallában.

La Liga, 17. forduló:

Real Madrid – Barcelona 0-3 (0-0)
gól:  L. Suárez (54.), Messi (64., 11-essből), Aleix Vidal (93.)
piros lap: Carvajal (63., Real)

 

Valencia – Villarreal 0-1 (0-1)
gól: Bacca (24.)
piros lap: Zaza (60., Valencia), Trigueros (83., Villarreal)

 

Deportivo La Coruna – Celta Vigo 1-3 (0-2)
gól: Andone (59.), illetve Wass (3.), Iago Aspas (40., 53.)

Az állás:
1. FC Barcelona  17 45-7 45 pont
2. Atlético Madrid 17 25-8 36
3. Valencia  17 36-17 34
4. Real Madrid  16 30-14 31
5. Sevilla 17 20-22 29
6. Villarreal 17 24-20 27
7. Eibar 17 22-29 24
8. Getafe 17 22-16 23
9. Real Sociedad 17 31-29 23
10. Girona 17 21-26 23
11. Celta Vigo 17 30-25 21
12. Athletic Bilbao 17 18-19 21
13. Leganés 16 12-14 21
14. Real Betis 17 25-31 21
15. Espanyol  17 14-21 20
16. Levante 17 15-22 18
17. Alavés 17 13-25 15
18. Deportivo La Coruna 17 19-34 15
19. Málaga 17 13-31 11
20. Las Palmas 17 13-38 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik