Foci

Rosszul tudtuk, nem is volt verekedés a manchesteri derbi után

A Manchester United és a Manchester City csapatát sem büntette meg az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) a városi rangadót követő dulakodás miatt.

Az FA közleménye szerint a klubok beszámolói és a független szemtanúk vallomásai alapján döntöttek úgy, hogy nem szankcionálnak.

A listavezető City december 10-én 2-1-re győzött a United otthonában. A brit sportsajtó információi szerint a lefújás után a vesztes hazaiak vezetőedzője, José Mourinho összeszólalkozott az ellenfél játékosaival, mert nehezményezte, hogy hangosan ünneplik sikerüket az öltözőben.

Miután ezt szóvá tette, tejjel és vízzel lelocsolták.

Az eset után nagy dulakodás kezdődött, a MU csatára, Romelu Lukaku sietett Mourinho segítségére, és a bunyóban a vendégcsapatból az egyik edző, Mikel Arteta meg is sérült, felszakadt a szemöldöke.

Mivel a tömegjelenet idején Michael Oliver játékvezető a saját öltözőjében tartózkodott, az incidensről nem tudott jelentést tenni a beszámolójában. Mourinho egyébként a lefújást követő sajtótájékoztatón kritizálta a bírót, emiatt az FA most figyelmeztette, hogy a következő ilyen eset után fegyelmi eljárást indítanak ellene.

Kiemelt fotó: Oli SCARFF / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik