Foci

Storck is jelölt a reménytelen helyzetben lévő klubnál

Szinte menthetetlen helyzetben van a Köln a Bundesligában, a sereghajtó ugyanis 16 forduló után 3 pontot volt képes összegereblyézni,

a legutóbbi meccsen például 3-0-s vezetésről tudott kikapni a szintén nehéz helyzetben lévő Freiburg ellen.

A Kölnt jelenleg Stefan Ruthenback irányítja megbízott edzőként, aki elégedetten nyilatkozott a Bayern München elleni szerdai meccs után, amelyen csapata remekül helyt áll, de pont ezért sem járt.

Úgy néz ki, hogy Ruthenback csak átmeneti megoldás lesz, és a Köln mással képzeli el a folytatást. A Kölner Stadt-Anzeiger nevű lap azt írja, a jelöltek között van a másodosztályban listavezető Kiel edzője, Markus Anfang, a jelenleg munkanélküli Jos Luhukay, aki jól ismeri a Bundesligát, és volt már a Köln trénere, valamint Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

A lap megemlíti, hogy Storck kijutott az Eb-re a magyar válogatottal, amely meg is nyerte a csoportját, és idézi Storck nyilatkozatát, amelyben arról mesél, hogy szívesen kipróbálná magát vezetőedzőként is, hiszen pályaedzőként már dolgozott a Stuttgartnál, a Herthánál és a Dortmundnál is.

A Kölnre idén egy Wolfsburg elleni bajnoki, valamint egy Schalke elleni kupameccs vár még, ha lesz váltás, azt valószínűleg csak a két találkozó után húzza meg a vezetőség, hogy januárban az új edzővel lehessen kezdeni a felkészülést a folytatásra.

Kiemelt kép: Szaniszló Róbert / NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik