Foci

Gyurcsó Ádám kikerült a Pogon keretéből

24.hu
24.hu

2017. 12. 12. 20:50

Korábban a témában:

A lengyel pogonsportnet.pl beszámolója szerint a Pogon Szczecin élére novemberben kinevezett Kosta Runjaic közölte a csapat magyar szélsőjével, Gyurcsó Ádámmal, hogy nincs megelégedve vele. Daniel Trzepacz szerző szerint az edzésmunka, valamint a mérkőzéseken mutatott teljesítménye is elmaradt az elvárttól, ezért Gyurcsóra nem számít az új edző a jövőben.

Idén rendkívül gyengén szerepel a Pogon, mindössze 11 pontot gyűjtött a csapat 19 mérkőzésen, így nem csoda, hogy elégedetlen a vezetőség a szerepléssel. A magyar támadó 67 bajnokin lépett pályára, mely során kilenc gólt és 13 gólpasszt szerzett, az idei bajnokságban pedig két találata és két asszisztja van húsz tétmérkőzésen.

A portál írása szerint a klub az utolsó két bajnoki mérkőzés után ül majd asztalhoz Gyurcsó képviselőivel, hogy a szerződés felbontásáról tárgyaljanak.

(Fotó: pogonsportnet.pl)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.