Foci

Bajnok volt a Debrecennel, most már a DVTK játékosa

Az NB I-ben szereplő DVTK labdarúgócsapata a héten már jelezte, hogy Dušan Brković edzésre jelentkezett, ezt a lehetőséget pedig meg is kapta Bódog Tamás vezetőedzőtől. Meggyőző volt, ugyanis a klub pénteken közölte, hogy szerződést ajánlottak a 28 éves védőnek, ha átmegy az orvosi vizsgálaton, akkor a Diósgyőr játékosa lesz.

Dušan Brković jó szellemű játékos, akiről korábban is tudtuk, hogy kiváló képességekkel rendelkezik, nem véletlenül számított húzóembernek a debreceni bajnokcsapatban is . A szerdai két edzésen elégedetten láttuk, milyen állapotban van három héttel a lett bajnokság befejezését követően, egy komoly felkészülést követően biztosan erőssége lesz a DVTK-nak

– mondta Bódog Tamás a dvtk.eu-nak.

Brkovićnak nem ismeretlen terep az NB I, 2013 és 2017 között a Debrecenben futballozott, 2014-ben bajnok volt a csapattal. Legutóbb a lett Riga FC csapatában focizott.

Fotó: dvtk.eu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik