Foci

Az UEFA és az FA is ugyanazt a csapatot bünteti

Eddig egyszerűen el van átkozva az Everton az idei szezonban. A bajnokságot pocsékul kezdték a liverpooli kékek, ezen az edzőváltás sem segít – legutóbb a történelmi mélyrepüléssel rajtoló Crystal Palace ellen ikszeltek a Premier League-ben. Mindennek tetejébe

az Everton játékosa, Oumar Niasse az első olyan futballista, akit az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) utólag két mérkőzéses eltiltással büntettek műesés miatt.

Az angol szövetség még a szezon előtt vezette be a szabályváltoztatást, ám most először döntöttek úgy, hogy egy labdarúgó csakugyan szimulált.

Ha mindez nem volna még elég, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága harmincezer eurós (9,4 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtotta az Evertont, mert a klub egyik szurkolója megpróbálta megütni ellenfelük játékosát.

Az eset az Olympique Lyon elleni Európa Liga-mérkőzésen történt, amikor egy alapvonalnál zajló dulakodás közben az egyik magáról megfeledkezett drukker megpróbálta megütni a franciák hálóőrét, Anthony Lopest.

Az Everton már bejelentette, hogy kitiltják a renitens szurkolót, de az UEFA-t ez nem hatotta meg. Erre mondják, hogy szegény embert az ág is húzza…

(Fotó: AFP / Paul Ellis)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik