Foci

21 évesen derékba tört a magyar futballista karrierje

Szomorú közleményt jelentetett meg holnapján az NB II-ben szereplő ETO FC Győr labdarúgócsapata, ugyanis a csapatkapitánynak, a 21 éves Nagy Ádámnak fel kell hagynia profi karrierjével. Még az MTK elleni bajnokin volt agyrázkódása, ezt követően pedig tüzetesebb orvosi vizsgálaton esett át.

A kivizsgálást követően az orvosi stáb vezetője, Dr. Ágh László arról tájékoztatta a játékost és az ETO vezetőségét, hogy egy korábbi sérülés, vagy elváltozás miatt mindenki legnagyobb sajnálatára egészségügyi okokat szem előtt tartva csapatkapitányunknak fel kell hagynia aktív labdarúgó pályafutásával

– írja az eto.hu.

Nagy Ádám 11 évet töltött az ETO-ban, ezalatt az utánpótlás korosztályoktól kezdve 274 mérkőzésen lépett pályára, ebből 255 meccsen kezdőként, és 66 gólt szerzett.

18 évesen mutatkozott be az NB I-ben, 7-szer lépett pályára. Két és fél éve csapatkapitány, nagy szerepet vállalt a csapat NB II-es feljutásában. Mind sportszakmai, mind emberi okokból nagyon fog hiányozni a csapatból, írja a klubhonlap, amely azt is megjegyzi, hogy nem engedik el a játékos kezét, ha Nagynak is megfelel, akkor a klubnál kaphat sportszakemberi állást.

Nagyon nehéz ilyenkor mit mondani, igazából még fel sem fogtam, mi történt. Jó lenne azt hinni, hogy ez egy rémálom, de sajnos nem az, ez a szomorú valóság. Gyakorlatilag egy olyan dolog ért véget, ami még el sem kezdődött. Időre van szükségem, hogy feldolgozzam ezt az egészet. Az ETO az életem, a mindenem, nagyon fáj, hogy többet nem tudok pályára lépni. De ha a pályán nem is, a lelátókon biztos találkozunk még

– mondta Nagy Ádám, akinek most időre van szüksége, hogy feldolgozza a történteket, úgyhogy türelmet és megértést kér.

Fotó: eto.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik