Foci

Pintér Attila elbújhat az olasz kapitány mögött

Nem nyerne népszerűségi versenyt Gian Piero Ventura, az olasz válogatott szövetségi kapitánya, hiszen a négyszeres világbajnok rúgott gól nélkül hozta le a svédek elleni pótselejtezőt, és így 1958 óta először nem lesz ott a legfontosabb tornán.

Ventura bocsánatot kért ugyan az olasz emberektől, de nem mondott le, pedig a pótselejtező első meccse után még ezzel fenyegetőzött, amikor több játékosa is nehezményezte a taktikát és a felállást. A hírek szerint Ventura elbukná a végkielégítést, ha magától elköszönne, ezért inkább megvárja, amíg a szövetség lapátra teszi.

Nem biztos, hogy ezzel sikerült jó pontokat szereznie a 69 éves edzőnek, mint ahogy azzal sem lopta be magát a szurkolók szívébe, hogy a kiesés ellenére fényezte magát.

„Szörnyű dolog, hogy Olaszország nélkül rendezik a világbajnokságot, de ez már eldőlt, és nem tudok változtatni rajta.

Ennek ellenére az elmúlt 40 év egyik legjobb eredménye fűződik a nevemhez, hiszen mindössze kétszer kapott ki velem a válogatott”

– mondta az edző, mi pedig annyit tennénk hozzá, hogy három az a kettő, mivel kezdésnek tavaly szeptemberben becsúszott egy 3-1-es zakó a franciák ellen.

Egyébként pedig a Ventura által említett két vereség okozta a csapat vesztét, a spanyolok elleni 0-3-mal dőlt el, hogy az olaszok pótselejtezőre mennek, ahol jött a svédországi 0-1, és a pofára esés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik