Foci

Biztos jó móka volt a vizelettel dobálózás, de örökös eltiltás járt érte

24.hu
24.hu

2017. 10. 31. 10:37

Korábban a témában:

Örökös eltiltással büntette két szurkolóját a Tottenham, miután az érintettek vizeletet dobtak a vendégdrukkerek közé a West Ham United elleni Angol Ligakupa-mérkőzésen.

A Wembley Stadionban rendezett meccset a rivális nyerte 3-2-re, és a találkozó után a közösségi médiában terjedni kezdett egy videofelvétel, amelyen az látható, hogy egy Spurs-drukker egy pohárba vizel, majd egy másik az ellenfél táborába hajítja azt.


A Tottenham kivizsgálta az esetet, és azonosította az elkövetőket, egyikük a 34 éves ingatlanügynök, Lucas Louka, aki azzal védekezett, hogy mielőtt eldobta volna a poharat, a vizeletet ciderre cserélték. Louka 2008-ban már kapott egy figyelmeztetést a klubtól, akkor beugrott a pályára, hogy egy gól után a játékosokkal együtt ünnepeljen. Mostantól erre nem lesz módja, mert a klub kitiltotta.

“Ez a fajta viselkedés nem elfogadható, így a videón látható mindkét személy életre szóló eltiltást kap” – mondta a klub szóvivője a Sky Sports csatornának.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.