Foci

Itt az első, korrupcióért elítélt a FIFA-botrány ügyében

Hector Trujillo, a Guatemalai Labdarúgó Szövetség korábbi főtitkára az első, akit az Egyesült Államokban elítéltek a nemzetközi szövetség (FIFA) 2015 májusában kirobbant botránya után.

A 63 éves Trujillóra – aki júniusban bűnösnek vallotta magát csalás és összeesküvés vádjában – a brooklyni szövetségi bíróság nyolc hónap börtönt szabott ki. Az egykori sportvezető közel 200 ezer dolláros (kb. 52 millió forintos) vesztegetést fogadott el egy cégtől, amely a marketingjogokat akarta megszerezni. Az ügyészek több mint hároméves börtönbüntetés és 415 ezer dolláros (kb. 110 millió forintos) jóvátétel kiszabását kérték, a védők a börtönbüntetést szerették volna elkerülni.

Egy előzetes megállapodás szerint Trujillo nem fellebbez, és azt is elfogadta, hogy 175 ezer dolláros (kb. 46 millió forintos) jóvátételt fizet.

A guatemalai férfit 2015 decemberében tartóztatták le a floridai Port Canaveralban, ahol egy Disney-körutazáson vett részt a családjával. Később hangsúlyozta, hogy hazája törvényeit nem sértette meg, csak a FIFA szabályait.

Bár nem ő játszotta a legnagyobb szerepet és nem ő tette zsebre a legtöbb pénzt a vádlottak közül, a cselekedete mindazonáltal azt mutatja, hogy ugyanúgy viselkedett, mint a többi korrupt sportvezető

– írta az ügyész.

A védőügyvédek kijelentették, hogy az ügyészség eljárása véget vetett Trujillo sikeres és kiemelkedő jogászkarrierjének, hiszen a letartóztatása miatt le kellett mondania a guatemalai alkotmánybíróságban betöltött posztjáról.

A FIFA-botrány nyomozása során több mint negyven személyt és marketingügynökségeket gyanúsítottak meg az Egyesült Államokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik